Megint itt. Hiszen alig van már aki meghallgasson. A kapcsolataim nem felszínesek, csak nem mindenkinek kötném az orrára, hogy fullaszt a düh.

Persze megint az a bajom, hogy megnéztem a myvipes oldalát. Két év alatt ez már a harmadik kocsija. Remélem lesz olyan jótevőm, aki húz pár piros, vagy fekete csíkot a kályhacsőezüst seatba. tényleg dühít.

Ha legalább nyomot látnék magam előtt, vagy valamilyen irányt, merre mehetnék, kinél próbálkozhatnék, hogy ne csak égés legyen a vége. Á. Ez nyilván túl nagy kérés. Ehelyett ocsmány, undorító figurákat küld rám az ég - bár ezek után még annak a létezésében is kételkedem egy cseppet.

What's in it for me

El vagyok keseredve. Nagyon.

Ő is azért nősült meg, mert tudja, hogy hagyott valamit elúszni. Hagyta elveszni a kapcsolatunkat. Bárgyú barom volt, aki nem veszi észre, mit nyerhet. Hát vesztett. Különben nem írta volna, hogy nem akar "vénlány, izé vénlegény maradni". Most meg kapaszkodik. Beleakadt az első szénaszálba, és elmarkolta.

Még mindig szeretném? Meglehet. De csak azért, mert egyszerűen nincs más. Veséjébe látok minden szembejövő hímnek. Ismerem szokásait, félelmeit, szavait az öszesnek. Elég egyszer a szeme közé nézni, és mintha a sparos blokkot nyomtatnád, úgy jön elő, hogy mennyire ép, vagy hibás a fazon. Sajna.

Másfél év óta stírölgetek egy fazont az egyik helyi gumicsizmás diszkóban. Az egyikben az tetszik-tetszett, hogy parasztgyerek, a másikban pedig, az, hogy magas, és viszonylag jóképű. Persze mindkettő egy-egy korábbi imádottamhoz hasonlít, de ez mellékes. A parsztgyereknek mindaddig elviseltem volna a gyökeres bunkóságát, amíg egyszer vérig nem sértett. Itt leálltam mindennel. Az mellékes, hogy a nagybani piacon három autóval mellettem árul, és hogy józanul olyan gyáva, hogy az első női hangra visszabújna az anyjába... Ő már kiesett. A magas jóképű fickónak meg nagylelkűen elnéznék bármit, csak ő meg kutyába se vesz. Hát kivel kezdjek? Quasimodoval? Az indiánnal? A kezem mártanám inkább a vérükbe.

Mindezek mellett mocsok módon irigy is vagyok. Unokatesóim mind délcegek, karcsúak, csak én vagyok ilyen torzszülött tehén. Ki genetikailag, ki fitnesszel oldja meg karcsúságát. Ida már-már az aszkézis határát súrolja, annyira nem eszik, tornázik, fogyózik, és árférne a tű fokán. Nemhiába van vízilabdás háziistene. Nekem nincs.

Már nem is tudom, mit higgyek. Csakis bennem lehet a hiba. Gyűlölöm az éjszakákat, a fullasztó ibolyaillatot, és már nem segít az efedrin sem. Kénytelen leszek komolyabb szerhez nyúlni. Tudom, hogy ez sem jóra nem vezet, sem értelme nincs, de nem tudok szabadulni. NINCS HOVÁ. Aki boldog kapcsolatban él, annak persze mindez csak hiszti. Egyszer talán nekem is az lesz.

Eladtam a lelkem, és nagyon nehéz visszavenni.

Néha elgondolkodom, mi történne, ha a szigligeti vár fokáról, vagy a veszprémi sziklanyelvről megejtenék egy mélyrepülést. Csak az bánt, hogy akkor nem tudnám visszaszolgáltatni azt a rengeteg pénzt a szüleimnek, amit a taníttatásomba öltek.

Biztos ez is baj egy kicsit. Nagyon. Fáj az élet. Ha betanított munkás lennék a gyufagyárban, és egy sittes félcigány csinálna nekem gyereket, biztosan nem lennének ilyen gondjaim. De úgy érzem, többre születtem.

Tévedek?! Késő...

Adios

Rózsika