Sajna, de nem szeretem. Ezt már akkor tudtam, amikor összejöttünk. Ha nem lehet mellettem legalább kéthetente két napot, akkor minek tartok fenn fele bármilyen kapcsolatot?!

Nem mutatott be a szüleinek, amikor két alkalommal is lehetősége lett volna rá. Gyerek még.  Azon aggódott, hogy a külsőm, vagy a stílusom miatt megszólták-megszóltak volna a rokonai a diplomaosztón. Úgy váltunk el, mintha csak csoporttársak lettünk volna. Nekem ez kevés. Kevés, mint sünben a dauer.

Sajnálom, mert ő társaságra vágyik, és örül, hogy az első bevállalt egyéjszakás kalandjából kifejezetten tartós kapcsolatot sikerült kovácsolnia. Én meg örülök, hogy kellek végre valakinek. Nem egymást szeretjük, hanem önmagunkat. Bizony, sokan vannak így manapság.

Ám úgy fenntartani egy kapcsolatot, hogy egy hónapja nem láttam, két-három naponta beszélünk telefonon, és amikor feldobom a labdát, hogy jöjjön el hozzánk... és habozik.. no, így nem lehet. Ráuntam, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen, amikor elfelejtem felhívni. Amikor megjegyzi, hogy egész nap hiányolja a társaságomat. Amikor emlékezik olyasmikre, amikre én nem emlékszem, hogy mikor mondtam el.

Ő egy igazi álompasi. Egy tizenhét éves csajnak. Nekem már nem. Annakidején öszepisiltem volna magam egy ilyen fickótól. Manapság csak bágyadtan mosolygok, ha meghallom Szácsi Pál Gyengéden ölelj át.. című slágerét a telefonomon.

Nem akarom átvágni, ugyanakkor telefonon sem kéne szakítanunk. Jól jöhetne még a srác az unalmas téli éjszakákon. Ha egyáltalán találkozunk még addig.

A telefonbeszélgetéseink részemről inkább barátiak. Aztán meg bántja a kicsi lelkem, hogy esetleg megint nem figyeltem oda, vagy megint nem úgy kérdeztem, ahogy kellett volna.

Azt szeretném, ha találna magának valakit, aki tudja szeretni, akivel van jövője. Velem sajnos nincs. Bennem van a hiba, tudom. Egy éjszakának indult, kettő lett belőle, és  egymás kétheti kerülgetése után összejöttünk. Holott én csak egy egyéjszakás kalandot akartam, mindenféle kötöttségek nélkül. Kedves voltam vele, hiszen minden emberrel kedves vagyok. Az államvizsgára készülvén öt éjszakát töltöttünk együtt folyamatosan. Öt napig imádtam. Aztán ismét hol háromszáz, hol négyszáz kilométer választ el bennünket, és ez némiképp a vágyat, az érzelmeket is lelohasztja.

Mára ennyi. Megyek buliba. Aztán jön ami jön.

Adios: Rózsika