bő két év. Megint visszaolvastam a régi postokat. Van értelme ennek a kívánságosdinak...

Három éve vagyok férjnél, ahhoz mentem hozzá, akit egy szakmai rendezvényen ismertem meg. Jó fej. Kedves, aranyos, igaz, a régi énem mindezt "langyosvíz" jelzővel illette. Egyszerűen alig hiszem el, hogy létezik olyan ember, aki nem lelkesedett semmiért tizenévesen. Se motorok, se csajozás, semmi. Nekem kéthetente új életcéljaim voltak, jobbára egymással össze nem függők. Férjem pedig két dolgot akart egész életében az általános mindennapi élet nehézségeinek leküzdése mellett: egy lovat meg egy szamarat. Jelentem megvan mindkettő.

Szóval éldegélünk, legkomolyabb problémánk, hogy tegnap reggelre megdöglött az egyik hízó a kettőből, és most nem lesz belőle pénz, mert már megvolt rá a vevő... Spórolunk, mindenen. Nincs hitelünk, leszámítva a diákhitelt, de azt meg úgyis kibliccelem valahogy, főleg, ha szándékoltan dobbantanék e világról. Ez is benne van a pakliban. Két hétig minden szép, aztán még kettőig borulok. Dührohamaim vannak, falom a magnéziumot, halolaj kapszulákat, úgy káromkodok egy teljes percig, hogy nincs benne ismétlés... De dühöm soha nem ember vagy állat ellen irányul.

Így nincs veszélyben tőlem a két gyerek sem. Mert már kettő van. Mindkettőt akartuk, csak kicsit furcsán jött a második. Addig kellett volna szülnöm, míg van munkaviszonyom, ez 15-16 hó különbséget jelentett volna a két kicsi közt. Ehelyett nem akartam kidobni még azt az egy doboz fogamzásgátlót, aztán átálltunk gumira, aztán egyszer vétkeztünk anélkül... és így egy nap híján az első után 20 hónapra született a második, szintén császárral. Nehezítésképp ajakhasadékkal, hogy legalább legyen min picsognom, ha mégis idejekorán fel tudnám dolgozni azt, hogy megint felvágtak.

Kicsike mára megműtve igen dekoratív kilenc hónapos baba, minden létező kötelező "tennivalójára" magasról tojik. Majd. Mindent egyszerre. Nagyocska januártól oviba megy, addig pedig az idegeimen hegedül, amikor hol a malacokat engedi szabadon, hol átszökik a kerítés egyik hézagán a szomszédba, majd hazajön egy marék dióval. De felmászott már a rönkrakás tetejére is, ami, ha elborul, az egész gyereket múlt időbe teszi. Ők is dolgoznak. Anyán.

Tehát teljesült eddig majdnem minden álmom, és ezért igen hálás vagyok a Teremtőnek. Megtaláltam életem 55 Ft-os sajtját, amit egy korábbi postban kértem; a férjemet. Boldog család vagyunk. Volt egy nagyszerű munkám, és annak ellenére, hogy féltem az irodai munkától, bejött, tetszett. Egyszer arról is írtam, milyen alakformáló marhaságokat próbálnék ki, jelentem, az is megvolt: megcsináltam egy hipoxytréneres programot, igaz, belekerült ötvenezerbe, de úgy néztem ki, mint még soha, ami mondjuk, komoly dolog előny egy lagzi előtt. Az ötvenezer is komoly dolog, meg az effektíve látványos zsírtól mentes test is az.

Utólag belátom, szinte mindennek volt értelme eddig. Hogy eztán mi lesz, fogalmam sincs, de most gagyi módon megint előre megköszönöm, hátha úgy lesz. Tehát, kedves Sors, vagy mifene, köszönöm, hogy minden halad a maga útján, a család, sőt, a família minden tagja egytől egyig egészséges, Férjem munkája és mellékállása megmarad, a kis gazdaságunk pedig tovább virágzik. Köszönöm azt is, hogy a szezonális munkára került munkaerő. Köszönöm, hogy megtanultam hegeszteni; kicsit olyan, mint a varrás, csak attól valamivel rázósabb és keményebb. Ja, és köszönöm, hogy visszakerültem egy államilag fizetett, szakmailag testhezálló állásba. Külön jó, hogy nem kell sokat utaznom, kerékpárral is bejárhatok, és így nem okoz gondot a két gyerek napindítása. (de kedves Sors, ha közmunkást csinálsz belőlem az önkormányzat kertészetében, akkor összeharagszunk!)

Kiröhögöm ezt az előre köszöngetős marhaságot, de eddig bevált. Kellett rá három-hét év, de bevált. Ki érti ezt?
Valamikor 6-7 éve egy MLM gyűlésen kaptuk feladatba, hogy mindenki csináljon otthon egy nagy posztert, és raggassa firkálja tele olyasmikkel, amit az életben el akar érni, meg akar szerezni. Ragasztottam egy éjjel, a produkció kint maradt az íróasztalomon, pöcs öcséim észrevették, hát amit én kaptam a faszfejektől, azt nem tettem zsebre.

Ja még annyit, hogy gyula elvált, hőn szeretett ikerfiai anyja lerázta őt. Sebaj, azóta ismét nős. Nemtom meddig haragudtam rá, de úgy kb 5 évig szerettem volna megfojtani. Főleg azután, hogy kétszer próbált visszatántorogni, egyszer már akkor, amikor Férjem még csak udvarolgatott. Most meg igazából örülök, ha boldog. Hülyemajom. Az biztos, hogy azt a tömény hisztimennyiséget, amit arra a családra rászabadítottam, bizony kevesen honorálták volna ilyen birkatürelemmel. Férjem mellett lenyugodtam, kivéve a dühös periódust. Lehet, hogy egyszer orvoshoz megyek vele, de az itteni háziorvos csak legyint, mondván minden kisgyerekes anyuka hisztis és egy kicsit hülye. Kösz.

A negyedik diplomát még nem csináltam meg, majd ha egyenesbe jövök a megírással, akkor megköszönöm előre, de addig nem. Lehetetlen írni valamiről, ami valójában egy komoly probléma, de annyira szubjektív, hogy számomra igazából nem probléma, mert előttem nem létezik. A tanár-diák konfliktust értem ezalatt. Nem tanítok, viszont a szakdolgozatom témája ez. Fincsi lesz megírni. Hogy ki vezeti addig a háztartást, ki lesz az inspekciós a jószágok közt, azt a fene se tudja. ...

Na, remélem e post kívánságai is működnek...

Adios: Raózsiángyaú