WOW!

 

Kicsit beleolvastam a korábbi posztokba és kénytelen vagyok azt mondani, hogy eddig minden stimmel. Nagy hülyeség az előre megköszöngetősdi, de nekem bevált.

Szeretem a munkám, kicsit faszok a felsővezérek, de nem őket kell szeretnem. Az ügyfeleimmel is gyakran teleszalad a tudatom, de ez is a hatás része. Megszelídítettem őket, most majd elvadítom. Igaz, irodában ülök napi 8 órát, ami nem fér bele, azt meg hazahozom, de hosszú az éjszaka...

Államvizsgáztam. Negyedszerre is. Csiklandoz, hogy megcsináljam a doktorit, de mi a fenének? Doktorival is meg anélkül is ugyanolyan káromkodva viszem a kevertet a disznók elé, és ugyanolyan lelkülettel tudok parasztizálni.

Kezdem megérteni nagyanyám, aki szerint az élet olyan, mint a kisgyerek nadrágja. Rövid is meg szaros is.

Létem értelmei változatlanok, a két gyerek meg az apjuk. Egységünk remek. ...és kösz, hogy kikezdhetetlen.

Amikor apró bonbonokat falok, olybá érzem magam, mint az a csodálatos élőlény, mely a legapróbb dolgokkal, növényi planktonnal táplálkozik. Ha látnál, pontosan megértenéd, hogy a kék bálnáról beszélek. Már elértem a 105 kilót. Ez se nem egészséges, se nem normális, de nyilván még nem fáj eléggé ahhoz, hogy változtassak.

és most jön a neheze, amiért külön elnézést kérek, ha olvasni kényszerülsz, szóval inkább olvass mást, vagy olvasd tovább és tarts bátran gyökérnek.

Köszönöm, hogy újra van időm futni, ...a birkalegeltetéssel töltött idő ide nem értendő. Köszönöm, hogy testsúlyom 40%-ától gond nélkül meg tudtam válni, és olyan testem van, mintha most léptem volna le a muszklimagazin címlapjáról (ami sikerül is, ha az újságos kezéből kifújja a szél). Végre kebeldaru nélkül is optimális a külsőm, és vehetek fel spagettipántos cuccot. Alakom oly tökéletes, hogy próbababák gyártásához kértek fel mintának. Köszönöm, hogy kitanulhattam a pályázatírást, elindíthattam a saját vállalkozásom, sőt, bővíteni is tudtam cégem portfólióját. Köszönöm, hogy a tanítás, a mezőgazdaság, a szaktanácsadás és a pályázatírás is egyaránt erősségem, és erősségeimből remekül profitálhatok, (értendő ezalatt a hozzám guruló euró, forint, vagy sűrű fillér) továbbá a fenntartható fejlődés reményében nem is szállok el magamtól. Ennek érdekében itthon a faluban ugyanaz a gumicsizmás, leharcolt parasztasszony vagyok, aki eddig is voltam. Mindig vicces tekintetekkel találkozom, amikor ismerőseim ráeszmélnek, hogy az a megbízható cég, melyet szájról szájra adnak, enyém. Köszönöm, hogy nyoma sincs fiatalságom depressziós időszakainak, helyette kiegyensúlyozott vagyok, vidám, pozitív, sokat alszom, és ezt a győztes szemléletet tudom gyerekeimnek átadni. Köszönöm, hogy mindannyian egészségesek vagyunk! - 2020-ban  amondó vagyok, hogy ha csak ez az egyetlen teljesül a következő 4 évre, akkor már nyert ügyem van.

Na, nem fárasztalak tovább. 

..és legalább két esztendeig nem jelentkezem

Pusza

Rózsinéni

 

megvalósult abból amit kértem. Pedig nettó hülyeségnek gondoltam akkor is és ma is.

Viszont van két tündéri gyerekem, a férjemmel szépen összecsiszolódtunk, kivéve amikor hőbörgés van, és a munkám is az, amire évek óta vágytam. Jó, a nem kormányfüggetlen vezetés dilettáns hozzáállását és bérfejlesztés elleni törekvéseit nehezen tolerálom, de szeretem amit csinálok.

Ha nem ezt csinálnám, akkor elhinném a helyi kerrádió baromságát, hogy a munka szó eredeti jelentése gyötrelem, kín, szenvedés. Nekem nem.

Mivel férjem bitorolná a számítógépet, és én meg nem szívesen engedem, hogy lássa, mit írtam, elballagok.

Köszönöm, hogy ezt az április- májusi kétfrontos őrültekházát kibírtam, és éppúgy felszínen tudom tartani  magam a teendőkben itthon is úgy, mint a munkában. Köszönöm, hogy időben odaérek mindenhova, nem felejtem el a kiosztott időpontokat, és gördülékenyen haladok a legkorlátoltabb ügyféllel is. Köszönöm, hogy a segítségemre küldött kollégák rugalmasabbak, mint azt elsőre gondoltam. Ja, és még mindig köszönöm, hogy a gyerekeim kevés kivételtől eltekintve makkegészségesek, vagy ha nem ,akkor köszi, hogy találtam babysittert hozzájuk. Köszönöm továbbá, hogy a saját vállalkozásunk elindult, beindult, pörög, és eredményes. Súgva mondom, köszönöm, hogy nélkülem is az. Végezetül, köszi, hogy A/ elfogadom magam, és nem okoz lelki törést, hogy férjecském máshol keres illanó boldogságot B/férjecském nem keres máshol boldogságot.

Minden benne van a pakliban.

Adios.

R

 

Legalábbis majdnem két éve jártam erre. Nem is csodálom, hogy alig találom az új-post-gombot.

Elöljáróban annyit, hogy amekkora hülyeség ez az előre megköszönős kívánósdi, pont úgy működik is.

Egyébiránt most fogalmam sincs, kellene e még bármi az életembe. Így jó ahogy van. Tehát köszi, kedves Sors (/bárakármi).

Államilag fizetett munkát kaptam, nem is akármilyen sebességgel. 2015 márciusában öt teljes nap alatt jutottam vissza a munkába úgy, hogy az 5 napban benne volt az információszerzés, az önéletrajz elküldése, az állásinterjú és az első munkanap. Mondjuk kevesen interjúznak este hétkor az elnökkel telefonon úgy, hogy a két gyerek meg visongva pancsol a fürdőszobában, és apuci nincs otthon, tehát nem tanácsos magára hagyni a háromévest az egyévessel.

A munkám olyan, amilyennek megálmodtam immáron 12 éve. Már akkor is betámadtam a pozíciót, de nyilván nem voltam megfelelően érett rá.

Van kocsim is, igaz nem zöld, és sárga matricás, hanem piros, és olyan mocskos, hogy szikrázó napfénynél látszik porszürkének. Egyébiránt sárszínű. Még nem mostam le, mióta megvettem, majd tavasszal. Holly Hill szerint is a kosz megvédi a további kosztól. Vagy valami ilyesmi. De ha minden héten mosnám, és csillogna, akkor zokognék az esőben, mert foltot hagy rajta, meg védeném, még a széltől is. Így legalább nem lopják el, mert kinek kéne egy olyan autó, amiben van két gyerekülés, egy kiló PET palack, mert az ovi gyűjti, én meg az ovinak gyűjtöm, és három kiló papír, amit kizárólag kazánban lehet elégetni.

Irreálisan derűs vagyok, pedig csak 4 kávét ittam ma. Azt hittem, Férjem itthon lesz éjjel, de nem. A tegnapi szorgalmát díjaztam volna, de így ez nem működik.

Jelenkori derűlátásom annak köszönhető, hogy a borús időszakot a karácsonyra tettem. Akaratomon kívül.

Most elballagok.

Talán mégis megköszönök valamit.

Köszönöm, hogy elbírok a nyakamba varrt határidős feladattal, és nem kell hazahoznom a munkát, hogy hajnal kettőig dolgozzak. Köszönöm, hogy az ügyfeleim normális, kulturált lények, és értelmesen lehet velük kommunikálni. és a legfontosabb: Köszönöm, hogy a lányaim nem betegek kéthetente, és nem bántja őket a gyerekbirodalmakban előforduló nyavalyák végtelen permutációja.

Most zárom is soraim, nem ömlengek tovább.

Adios: R

 

bő két év. Megint visszaolvastam a régi postokat. Van értelme ennek a kívánságosdinak...

Három éve vagyok férjnél, ahhoz mentem hozzá, akit egy szakmai rendezvényen ismertem meg. Jó fej. Kedves, aranyos, igaz, a régi énem mindezt "langyosvíz" jelzővel illette. Egyszerűen alig hiszem el, hogy létezik olyan ember, aki nem lelkesedett semmiért tizenévesen. Se motorok, se csajozás, semmi. Nekem kéthetente új életcéljaim voltak, jobbára egymással össze nem függők. Férjem pedig két dolgot akart egész életében az általános mindennapi élet nehézségeinek leküzdése mellett: egy lovat meg egy szamarat. Jelentem megvan mindkettő.

Szóval éldegélünk, legkomolyabb problémánk, hogy tegnap reggelre megdöglött az egyik hízó a kettőből, és most nem lesz belőle pénz, mert már megvolt rá a vevő... Spórolunk, mindenen. Nincs hitelünk, leszámítva a diákhitelt, de azt meg úgyis kibliccelem valahogy, főleg, ha szándékoltan dobbantanék e világról. Ez is benne van a pakliban. Két hétig minden szép, aztán még kettőig borulok. Dührohamaim vannak, falom a magnéziumot, halolaj kapszulákat, úgy káromkodok egy teljes percig, hogy nincs benne ismétlés... De dühöm soha nem ember vagy állat ellen irányul.

Így nincs veszélyben tőlem a két gyerek sem. Mert már kettő van. Mindkettőt akartuk, csak kicsit furcsán jött a második. Addig kellett volna szülnöm, míg van munkaviszonyom, ez 15-16 hó különbséget jelentett volna a két kicsi közt. Ehelyett nem akartam kidobni még azt az egy doboz fogamzásgátlót, aztán átálltunk gumira, aztán egyszer vétkeztünk anélkül... és így egy nap híján az első után 20 hónapra született a második, szintén császárral. Nehezítésképp ajakhasadékkal, hogy legalább legyen min picsognom, ha mégis idejekorán fel tudnám dolgozni azt, hogy megint felvágtak.

Kicsike mára megműtve igen dekoratív kilenc hónapos baba, minden létező kötelező "tennivalójára" magasról tojik. Majd. Mindent egyszerre. Nagyocska januártól oviba megy, addig pedig az idegeimen hegedül, amikor hol a malacokat engedi szabadon, hol átszökik a kerítés egyik hézagán a szomszédba, majd hazajön egy marék dióval. De felmászott már a rönkrakás tetejére is, ami, ha elborul, az egész gyereket múlt időbe teszi. Ők is dolgoznak. Anyán.

Tehát teljesült eddig majdnem minden álmom, és ezért igen hálás vagyok a Teremtőnek. Megtaláltam életem 55 Ft-os sajtját, amit egy korábbi postban kértem; a férjemet. Boldog család vagyunk. Volt egy nagyszerű munkám, és annak ellenére, hogy féltem az irodai munkától, bejött, tetszett. Egyszer arról is írtam, milyen alakformáló marhaságokat próbálnék ki, jelentem, az is megvolt: megcsináltam egy hipoxytréneres programot, igaz, belekerült ötvenezerbe, de úgy néztem ki, mint még soha, ami mondjuk, komoly dolog előny egy lagzi előtt. Az ötvenezer is komoly dolog, meg az effektíve látványos zsírtól mentes test is az.

Utólag belátom, szinte mindennek volt értelme eddig. Hogy eztán mi lesz, fogalmam sincs, de most gagyi módon megint előre megköszönöm, hátha úgy lesz. Tehát, kedves Sors, vagy mifene, köszönöm, hogy minden halad a maga útján, a család, sőt, a família minden tagja egytől egyig egészséges, Férjem munkája és mellékállása megmarad, a kis gazdaságunk pedig tovább virágzik. Köszönöm azt is, hogy a szezonális munkára került munkaerő. Köszönöm, hogy megtanultam hegeszteni; kicsit olyan, mint a varrás, csak attól valamivel rázósabb és keményebb. Ja, és köszönöm, hogy visszakerültem egy államilag fizetett, szakmailag testhezálló állásba. Külön jó, hogy nem kell sokat utaznom, kerékpárral is bejárhatok, és így nem okoz gondot a két gyerek napindítása. (de kedves Sors, ha közmunkást csinálsz belőlem az önkormányzat kertészetében, akkor összeharagszunk!)

Kiröhögöm ezt az előre köszöngetős marhaságot, de eddig bevált. Kellett rá három-hét év, de bevált. Ki érti ezt?
Valamikor 6-7 éve egy MLM gyűlésen kaptuk feladatba, hogy mindenki csináljon otthon egy nagy posztert, és raggassa firkálja tele olyasmikkel, amit az életben el akar érni, meg akar szerezni. Ragasztottam egy éjjel, a produkció kint maradt az íróasztalomon, pöcs öcséim észrevették, hát amit én kaptam a faszfejektől, azt nem tettem zsebre.

Ja még annyit, hogy gyula elvált, hőn szeretett ikerfiai anyja lerázta őt. Sebaj, azóta ismét nős. Nemtom meddig haragudtam rá, de úgy kb 5 évig szerettem volna megfojtani. Főleg azután, hogy kétszer próbált visszatántorogni, egyszer már akkor, amikor Férjem még csak udvarolgatott. Most meg igazából örülök, ha boldog. Hülyemajom. Az biztos, hogy azt a tömény hisztimennyiséget, amit arra a családra rászabadítottam, bizony kevesen honorálták volna ilyen birkatürelemmel. Férjem mellett lenyugodtam, kivéve a dühös periódust. Lehet, hogy egyszer orvoshoz megyek vele, de az itteni háziorvos csak legyint, mondván minden kisgyerekes anyuka hisztis és egy kicsit hülye. Kösz.

A negyedik diplomát még nem csináltam meg, majd ha egyenesbe jövök a megírással, akkor megköszönöm előre, de addig nem. Lehetetlen írni valamiről, ami valójában egy komoly probléma, de annyira szubjektív, hogy számomra igazából nem probléma, mert előttem nem létezik. A tanár-diák konfliktust értem ezalatt. Nem tanítok, viszont a szakdolgozatom témája ez. Fincsi lesz megírni. Hogy ki vezeti addig a háztartást, ki lesz az inspekciós a jószágok közt, azt a fene se tudja. ...

Na, remélem e post kívánságai is működnek...

Adios: Raózsiángyaú

 

utolsó két postomat olvasva megrökönyödtem.

még mindig szeretnék néha akasztott ember lenni, de ez privát gyengeségem, és amúgy se tudom megkötni a kötelet. DE:

kvajó állásom van! vagyis volt mert gyesen vagyok de ne szaladjunk előre.

szóval 2010 májustól hivatalban dolgozom, és tényleg bejött, amit kértem. szakmabeli meló, könnyű, felelősségteljes, szeretem. A főnök jó, fapofa nincs, vagy inkább elkerülöm. Egy baj van, jövő szept és vége. okos államban élünk, olyanban, ahol a kormányhivatal úgy picsázza ki a gyeses dolgozóját, hogy éppenpont a gyes alatt érjen véget a munkaviszony. hát nyasgem.

megtartottam a csávót. unottan telefonál azóta is, de áldott jó lélek. amúgy sem rossz pasi... és szereti a virágot... mármint aaaazt a virágot.

egy éve az esküvő szenzációs volt. persze nem tetszhet mindenkinek, de nekem nagyon tetszett. mire nem jó egy néptáncosruha: hát menyecskeruhának! mivel a falubeliek szerint baboskendővel a fejemen születtem, senkit sem lepett meg, hogy a menyecskeöltözékemből sem hiányzott.

májusban jött a baba, cukkermukker kiscsaj, tehát ez a vágyam is teljesült. persze vannak árnyoldalak, merthogy ahogy én főzök, azt csak nagyon erős érzelmi kötődéssel lehet nem kidobni... meg többször van kaja délután négykor mint délben, de a férjem ezt is jól tolerálja, pedig nem fából van.

a gyerek jól viselkedik, (nem. nem. nem csinálok ebből is babablogot...), igyexem nem elkapatni.

és most jön a múltként megköszönt befejezett jövő idejű újabb kívánság:

Hálásan köszönöm, hogy sikerült időre és ötösre megcsinálnom a diplomadolgozatot és az államvizsgát négyes eredménnyel letehettem. Nagy munka volt, de a családom mindenben mellettem állt. Azt is köszönöm, hogy egyéves korában is szoptathatom a kislányunkat, mert bő tejem van. (mégis babablogot csináltam. pff.) Kifejezetten örömmel tölt el, hogy a baba gyarapodásával az én kilóim omlanak lefelé, és a szülés előtti 102 kg-ból mára 68-lett. na jó. 75. aki ezek után zsírdögnek hív, azt megetetem káposztával...

Mára ennyi. nyüsszög a kis tünemény, apja pedig megérdemel egy kellemes hátvakarást... hja. asszonysors

csá. Rózsika

megvan a meló. pont amit kértem. köszi. :)

depi most a polcon, vidám vok. köszi. :)

karikát ma veszünk, lakodáré szervezés alatt. köszi. :)

babaproject folyamatban. az Ő kérésére. Köszi. :)

hálás vagyok. pedig csak egy év telt el máris megkaptam....

És ha már itt tartok, elküldöm a következő kívánságom múltban befejezett jövő időben... :)

Köszönöm a vadiúj kis ötajtós, zöld, dízel Fiat Punto-t klímával, légzsákkal, ködfényszórókkal. Igazán aranyos a sárga matricával az oldalán. Mint egy John Deere. Örülök, hogy volt elég pénzünk és kihasználhattuk ezt a remek akciót.

Köszönöm az álomkonyhát is. Tényleg olyan, amilyet akartam. Szagelszívó, beépített hűtő, olyan tűzhely, amin nagyon nagy edények is elférnek, és wokot is tehetek rá. A mosogatógép is a legújabb, kifejezetten energiatakarékos. Igaz, nem is sokat használjuk még. Kicsit fura, de a mosógép is itt kapott helyet. Szeretem a Bosch márkát, mert megbízható. Hálás vagyok érte.

Boldog vagyok, elégedett, vidám és sikeres. Köszönöm.

Adios: Rózsika

amikor a szélcsendet megtöri egy laza puki.

Na, a kövi történt.
Összejöttem az ajánlott sráccal, Stannal. Élveztük az együtt töltött időt, beszélgettünk, és egyre jobban érdekelt. Eleinte azt hittem, nem lesz miről beszélgetnünk, de mindig akadtak újabb és újabb témák.
Aztán novemberben a múzeumok éjszakáján vacsorázni vitt, majd múzeumot látogattunk, és egy hatalmasat szexeltünk a kocsiban. A további találkozásaink is mind ugyanígy végződtek, ami nem lett volna baj önmagában, csak azért némi változatosság illenék... Mozi, utána szex az országút mellett. Baromi izgi egy darabig.

Aztán meghívtam a családhoz, közös progi, elfogadták, ő is őket. Aztán én is mentem hozzájuk, elfogadtak, én is őket. Szuper. Eddig nem is lehetne gondom. De van. Vessetek a mókusok elé, de nekem feláll a szőr a hátamon, ha felveszi valaki a telefont, és langyosan, unottan, bambán szól bele. Ha én látom ki hív, akkor mosolyogva veszem fel a telefont, mégha mosolygásom nem is maradéktalanul őszinte. De azt akarom, hogy azt lássa, örülök neki, a hívásának, annak, hogy érdeklődik felőlem, és ennyi tiszteletet érdemel.

Stan unott. Pont mint pöcsgyula. Eddig nem volt a bögyömben, de most beleszaladt. 3 napja nem beszéltünk, és nem bírtam magammal. Felhívtam. Erre unott volt, témátlan, és mekekuka. Egy pillanatig meg is ijedtem, talán rossz számot tárcsáztam? Vagy kiismert és nincs több témánk? Vagy mifasz? Vagy ráuntam? Nemtom. Kezd eldobóssá érni.

Mellesleg hihetetlenül boldog vagyok amiatt, mert pöcsgyula elvált. Isten létezik! Köszönöm! Végre van ami rendesen fájjon neki. A retekegér gyerekei meg felnőnek nélküle is... Pedig már épp megbocsátottam volna neki, és túltettem volna magam az egészen, amikor kedves közös ismerőseinktől kaptam az smseket. Hallottad, hogy elvált? Láttat a közösségi portálon? Hallottam, örülök neki, és a továbbiakban szívesörömest toronymagasról leszarom!

Mocskos nagy pofám van, rettenet méretű egóm, akkora mellényem, hogy három horgászcikkbolt beleférne, egy "nincs tétje" buliban nem ismerek határokat... és tkp vergődök.
Amit nem kapok meg itt, megszerzem ott. De meddig?!
És az utóbbi időben nagyon fura dolgok foglalkoztatnak. Rettenetes, de olyan téveszméim vannak, hogy gyereket akarok. Babát. Kicsit. Nemjátszósat, sírósat-nevetőset, élőt. Igazi, bömbölő pokolgépet. Hát most normális vagyok? Huszonhat évesen?

De sajnos ennek is megvan a magyarázata. És most tkp azért jöttem, hogy ezt leírjam. Mert akkor talán kevesebbet gondolok erre a baromságra, és hamarabb megszabadulok a téveszméimtől. A magyarázat pedig a következő: Nincs munkám. Hogy mi? Ezzel nem mondtam újat? Hát persze, hogy nem. Badarországban élünk! Majd pályázok valami jó kis zsíros állásra... és ahelyett, hogy igazgatói posztot adnának, felvesznek hentesnek...
Na, és mivel mellőzöttnek érzem magam a munkaerőpiacon, mellőzöttnek érzem magam a kapcsolatomban, remekjó megoldást kínál a tudatalatti. Vállalj gyereket- azt sugallja. Merthogy a gyerekkel együtt (faluhelyen élünk...) úgyis marad annak apukája is, és ekkor már egy embernek biztos fontos leszel. A gyerekednek. Legalább még egy ember biztos megkérdezi a szülésig minden nap, mire van szükséged: a gyereked apja. A szülés utáni csődület előnyödre lehet, majd ha jön az újabb mellőzöttségi érzés úgy fél év múlva, hát beslisszan a következő gyerek. Gratulálok azoknak a nőknek, anyukáknak, akik ezt játsszák. Én nem ezt akarom. Sőt. Ha valami tragédia folytán teherbe esnék, az talán a gyereknek lenne a legrosszabb. Én ilyen gyerek vagyok.
Anyám nem igazán akart apámmal távolabbra tervezni, de becsöngettem. Megtartottak. Bár ne tették volna. Hogy mi történt azóta, azt hagyjuk.
A lényeg, hogy a nagyokosok szerint az anya-gyerek lelki kapcsolat a fogantatástól kezdődik, és a gyerek érzelmi fejlődésében nagy szerepe van annak, mennyire várják. Nos, szerintem a világ legrosszabb anya-gyerek kapcsolata a miénk anyámmal. Szeretem, tisztelem, becsülöm, mert az anyám. De mérföldes távolságban vagyunk. Csodagyereket akart belőlem, mindig fékezett, leállított, pironkodott miattam, rám pirított. És szerintem egy cseppet túlzásba vitte. A húgom rosszabb kölök mint én voltam, és megússza egy "hátkislányomnemeztvártamtőled"-del. Leállította minden plusz tevékenységemet. Minden vállalkozásomat, és azzal indokolta, hogy úgyse fogom bírni. Hugi judozik, furulyára, szolfézsra, kézműves szakkörre, és számítástechnika különórára jár, mellette rajz, és angolversenyekre készül. Nekem a külön feladat az évi egy matekverseny volt (amit szánalmasra teljesítettem) meg a heti három taekwondo, amint abbahagytam gimi miatt.
Ültettem málnát, kicsit gazos lett, kirotátorozta fater. Ültettem epret, szintúgy. Vetettem kukoricát, borsót, ugyanez. Nem azt mondta, hogy
-fiam, most menj, és gazold ki, de azonnal,
hanem
-Mi lett a növényeimmel?
-Kirotátoroztam.
-kösz papa.

És innentől szépen rávezettek, hogy ha befogom a pofámat, és azt teszem, amit mondanak, akkor minden szép lesz, és jó. És nem szabad saját gondolatot megfogalmazni, mert az bűn, és megtorlás jár érte. És nincs saját minifarm, mert a rotációs kapa martalékává fog válni így is, úgy is.

Én pedig szépen feladtam mindent. Itt ülök a nyakukon, feleslegesnek érzem magam, azt mondom, hogy állást keresek, és az igaz is, csak nyoma nincs, mert mindenünnen visszautasítanak, és tuti, hogy depresszió is bújkál bennem, mert mi másért lennék öngyi átlag három-öthetente? Persze ennek érdekében még nem tettem semmit, mert még ahhoz is kibaszottul gyáva vagyok. Gondoltam, hogy végigjárom az összes városi patikát, és minden szabadforgalmú feszültségoldót felvásárolok, felmászom a hídra, egy kétdekás keverttel megiszogatom a dilibogyókat, és levetem magam a folyóba. De amilyen lúzer vagyok, nem merném megtenni, vagy nem sikerülne. Attól félek, hogy ez a meghalási kényszer beépül a tudatalattiba, és megmagyarázhatatlan dolgokat fogok tenni. Nemrég összetörtem a kocsimat. Bizonyítottan vétlen voltam, de úgy bántott, hogy miért is akartam én ott balra fordulni, amikor a mögöttem jövő annyira sietett... És bántott, hogy miért csak a gép tört össze? Miért nem haltam meg benne? Akkor mindenki mondana rólam pár jó szót, és szeretettel emlékeznének, és talán hiányoznék valakinek. Lófasz! Nem hiányoznék senkinek se.

Szóval az új hóbortom ez a baromság, ez a gyerekvállalás-izé. Aztán persze ha nem leszek ennyire mélyen, akkor mindez őrült lázálomnak fog tűnni, és utána megint jön a mélység. Néha olyan jól érzem magam. Szinte boldog vagyok, mintha előre éreznék valami jót. Mintha érezném, hogy valami jó fog történni velem. Vagy munkát találok, vagy nyerek valamit. Eltölt egy eufórikus lázas várakozás. Aztán persze nem jön semmi, nem történik semmi, és még a pasim se hív fel, és akkor jön a mélység. A zabálás, az alvás. Hisz miért keljek fel, ha semmi jó nem vár. A későn kelés miatt a család szekál. Hát miért menjek el közéjük, ha szekálnak? És ráadásul igazuk is van. Minden ma élő, legalább 27. életévét betöltött ember átélt már ilyen időszakot, és vergődött már így ,vagy ez csak nekem úri huncutságom?! Mert már kezd betelni magammal meg a világgal a pohár.

Végül egy befejezett jövő idejű megköszönéssel kieszközölt kérés:

Köszönöm az új állásomat. Nagyszerű. Mindig pontosan beérek, és a napi teendőimet is maradéktaléanul el tudom végezni. Örülök, hogy a szakmámhoz közel eső területen helyzekedhettem el, mégsem szakadok bele a rengeteg munkába. A főnököm szigorú, mindig számon kér, fegyelmet tart, de alapjában rendes ember. A munkatársaim elfogadnak, és különösen tetszik, hogy rengeteg férfi vesz körül. A kapcsolatom kiegyensúlyozott, és az előrelépést tervezgetjük. Elégedett vagyok, fitt, és boldog. Köszönöm.

(...és a kis szakadt ruhás, szakállas harangozó törpe megigazítja a pofámon a rózsaszín szemüveget, nehogy leessen, nehogy lássam a valóságot; nehézsúlyú kisegítő krumplipucoló vagyok a börtönkonyhán, és a fickóm szakítani akar...
akár ez is egy valóság lehet...)

Mára befejeztem. Nem leszek öngyilkos, ahhoz balfasz, és gyáva vagyok. És asszem már jobban siratom magam, mint ahogy mások siratnának. Nem akarok gyereket sem, amíg nincs munkám, és házassági anyakönyvi kivonat a kezemben. Basszus. Lesz belőlem valami egyáltalán?!

Ja. Lesz. Elrettentő példa...

Adios: Rózsika
a problémás parasztlány
 

 

 

 

 

néha már az is változás, ha eláll a szél.

 

Október közepén, egy szombat délelőtt voltam egy fejtágításon, ahol egy korosodó úriember figyelmembe ajánlott egy nálam alig idősebb srácot... mert a legény nem ért a nők nyelvén, ezért a pótnagyapó szövegelt...

Ugorjunk.

Pénteken felhívott, azóta hat randit éltünk át. Jó végre kicsit fontosnak lenni, bár nem hiszem, hogy sokáig kibírjuk...

Olyan nekem ő, mint vitorlásnak a szélcsend. Ábrándos, zárkózott, visszafogott. Jobb szeretem, ha egy férfi nálam jobban pörög, bármiről is legyen szó. Akire felnézhetek, mert okosabb, ügyesebb, .....-bb. Bármibb. Most vagy velem van a gond, vagy a kívánságaimmal.

 

ja. ősz, szüret, murcis okádom-a-bokám-party, miegymás.

Munkám még mindig nincs.

Pasim se.

Voltam ugyan efotton, és sikerült bealakítani két arcot, de az egyik unaloműzés céljából lett beszerezve (tapasztalat: inkább unatkozom tovább egyedül!) a másik meg egy enyhén raj csávónak tűnt... (tapasztalat: inkább legyen raj, mint unalmas jazz-zongorista) és hazatérvén elkönyveltem: eddig jó.

Mindezek előtt júniusban összekeveredtem egy jóbarátommal, ami megintcsak nem sikerült hosszúra... (milyen fura az élet: van egy régi ismerős kiscsaj, akivel most ez a jóbarátom jár. Anno két éve ugyanennek a csajnak csapta a szelet Benny. Van erre valami "luksógor"-jellegű csajos kifejezés?)

Aztán hízelgett nekem egy nős kövér here, akit addig etettem, míg szükségem volt a segítségére... aztán erkölcsi okokra hivatkozva ejtettem a további kapcsolatartást.

Rájöttem, hogy 25 után van élet, 26-ig... csak egy-két mérettel nagyobb göncök kellenek, azt meg a csájnízmóda nem varrja meg, tehát xxl-boltból öltözhetnék, ha lenne pénzem.
De nincs, mivel a kártyámról is csak fogy.. Marad a kitérdelt szöszösmackó a tesóktól megörökölt avítt-fehér tesipólókkal meg a teckós csukával.

Mát ott tartok, hogy kívánságom sincs. Vagyis van. Annyi húszezrest kérek, ahány kiló vagyok. Ebból a lóvéból befizetnék egy fogyókúrára, egy fitnesszbérletre, egy mell-nagyobbításra, egy zsírleszívásra, hajhosszabbításra, egy pár dollárjeles rózsaszín kontaktlencsére, hét garnitúra szexi alsónemű szettre, és a maradékot pedig rákölteném egy izmos, lepedőakrobatikában járatos, fiatal, jóképű fickóra. Nem kell, hogy esze legyen; az van nekem is.

Se pénz se posztó. Mielőtt belelógna a kezem a bilibe, távozom.

Adios: Rózsika

Na jó. A zsírleszíváshoz nem ragaszkodom, de a bugyigarnitúra létszükséglet!

 

 

feb 11.

letelt. hazajöttem, túrom a földet megint. büszként mondhatom: a magam erejéből lettem senki.

jelentkeztem a magyar honvédséghez. elvileg gépkocsivezető lennék. nyolc általánossal végezhető roppant nehéz szellemi munka. nekem van három diplomám, és dobhatom őket a .csába.

ápr 15 az alkalmassági...

bónusz: mehetnék németbe házvezetőnőnek. fix állás, úgy ajánlottak be, magyar családhoz....

indulás: ápr 15.

két szék között a pad alá...

 

mellesleg ápr 17-19 diáknapok... és van egy függő beadott Monsantos álláspályázatom...

mindenkinek ilyen nehéz eldönteni, mit is akar ezzel a tetves élettel???

kifacsart kívánság:

kösz, hogy eldöntöttem végre. kicsit magyar narancs-fíling, de az én életem... sohasem voltam, és sohasem leszek vele elégedett....

van élet a 25. életéven túl? a szingliségen túl? a kövérségen túl? ugyehogy nincs. ezt a buszt lekéstem...

űberkirály.

Feb 11.ig vagyok, és aztán? A főnök szétkiabálja az ágazatoknak, hogy a négy gyaximókusnak kerítsenek helyet valamelyik ágazatnál, ugyanakkor azt a levelet is szétküldik, hogy válság van vazze, nehogy föl merjetek venni egy embert is. Mi meg itt lógunk a copott fax rossz végén. Seráfütty, otthon még mindig megvár a ganézás, a répavetés, meg a "mibőlélünk meg a jövő hónapban" költői kérdés.

Csodálkozni kell, hogy a hétmérföldes topánkám teleszaladt? Persze vannak, akik nálam sokkal szarabb helyzetben leledzenek, és tényleg rosszul áll a szénájuk, hát őket innen a távolból buzdítom: fel a fejjel, semmi remény.

A teckóba még mindig mehetek.. Nesze neked három diploma. árúfetőttő-nek még a hülyéket is felveszik.

Sőt. A szerdai elhajlás után elképzelhető, hogy nem kell sokat gondolkodnom a jövőmről... Az sincs kizárva, hogy ... mindenképp otthon maradok elrettentő példának.

Pasim nincs, munkám már csak feb 11ig, és csak lógok, csak lógok a nagy semmiben, mint gólyafos a levegőben...

Nahh, most jön a köszönet-rész:

Köszönöm a szerdai estét. Tudok titkot tartani. Remélem nem okoztam ezzel gondot neki. Viszont egy ismétlést bevállalnék. Szigorúan titokban. Mint mindig. Meg köszi azt is, hogy sikerült tegnap kikecmeregnem Győrből. Meg azt is köszi, hogy ma nem volt az egyik kollegina, és az ő gépét használhatom, különben elaludtam volna. Meg köszike a kocsimat...

Következő heti kérésadag:

Amit kívánok: egy repeat szerda estét Vele, egy életre kelő autórádiót, és egy fix állást, valahol jó helyen. Vagy legalábbis legyek már képes eldönteni, mit is akarok. Ha kitalálom végre, mit akarok, ha eldöntöm, merre irányítom az életem, akkor hozzám igazodnak a történések. Ja, abból a szerda éjből meg rögtön kettőt kérek, csak, hogy tényleg jó legyen.

És még1x köszi.

La revedere: Rózsika

 

a három hónap alatt először láttam olyan titánt, amelyik nyerő lenne. csak messzire van. nagyon. ehh. nem az én világom ez a messzi lét. de legalább volt egy jó délutánom...

tengerkék szemek
gödröcskék az arcon, amikor mosolyog
nyugodt tekintet

meg egy nyeretlen szelvény..

üdv: rózsika

Odakint vihart fütyül a szél, apró cseppekben szurkál az eső, és az ég színe is inkább egy horrorfilm díszleteit idézi, mintsem egy szürke péntek esőterhes égboltját. A rádió két napja szól. Juventus. Nem gáz, mert viccesek, csak rohadtul unom. Megfájdul a fejem fél négyig. Hogy fogom levezetni eztán a 260 km-t? Csendben! Vagy legalábbis a motor zaját fogom inkább hallgatni... Lehalkítani az irodarádiót nem akarom, meg úgy általában nem nagyon merek megszólalni sem. Csak elbújok a monitor mögött, mint egy apró porszem. Ha kellő ügyességgel hajtogatom magam be a forgószékbe, akkor fel sem tűnök...

Meghalnék, ha a fél életemet egy ilyen irodában kéne eltöltenem. Pedig nem várhatok mást. A jófej faszagyerek gyakornokokat rég elvették a szuper ágazatok. Hárman maradtunk szopóágon. Feb 11. Elvileg eddig tart nekem a buli. Aztán nem tudom. Irodai munkát akkor sem vállalok, ha kétszer ennyit fizetnek érte. Fiatal vagyok, még nem kell, hogy megvásárolható legyek. Nincsenek kötöttségeim, eltartandó függelékeim, akikért ilyen igába kéne hajtanom a fejem. Különben sem lene dupla fizu, hanem örüljek, ha ennyi marad.

Ennyire gáz lennék? Hogy nem kellek sehová? Vagy csak pusztán az az OHTK főnök baja, hogy nő vagyok? Ezért kertelt ilyen szépen az interjún, miközben elutasított? Basszamög.

Belekóstoltam az alkalmazotti létbe. Változatlanul azt mondom, hogy magamnak dolgozni a legjobb. Viszont nem ér sokat, hiszen jelenleg a mezőgazdasági kisvállalkozásokban a realizálhazó profit szégyentelenül alacsony. Tehát minimum egy régi téeszt kéne életre hívnom ahhoz, hogy nyereségem származzék. Ahhoz meg nincs kezdőtőke... Kevés a munkaerő, mindenki segget mereszteni akar, még a betanított melósok is vezéri babérokra törnek.

Szar ez a világ. Olyan, mint a csibekeltető. A leghamarabb kikelők, a legjobb képességűek elvesznek, csak a középszerűek élnek boldogan. A való életben viszont a későn kikelő, vagy befulladt csibék is megmaradnak. Mocskos ingyenélőknek, rétinégereknek (nem mindet!), támogatás-segélyfüggő, familiárisan hiperpigmentált és genetikailag munkakerülő alkoholista nyomorultaknak hívjuk őket, és dúsgazdag állambácsijaink a mi pénzünkön, konkrétan az én adómból és a te adódból etetik őket.

Na, mars vissza dolgozni, nehogy reggeli betevő rakéta, és pillepalackos tablettás-koccintós nélkül maradjon alkesz Imóca, a segélyen élő szakadt köcsög...

Ja, és Boldog Karácsonyt

Megint voltam buliban, álmodtam hülyeségeket, és maradtam egyedül. Már nem is zavar, mert legalább ellátnak feladatokkal.

Már biztos, hogy velem an a baj. A felfogásommal. Nem tudok megnyílni az emberek előtt. Mert úgyis átvágnak. Innentől kezdve nem fogok csodálkozni, ha semmi nem jön össze.

Na ennyi. Remélem lesz egy napom, amikor végigpötyöghetem ezt a témát, de most elég ciki úgy böködni a gépet, hogy velem szemben a főnök, mellettem a kolléganőm, és épp a nagy leltározást kezdték el.

Adios-Rózsika

 

Kívánság: kavics. Talán felzavarja az iszapot.

Kaptam feladatot. Végre kicsit leköt valami, csak cseszettül uncsi két táblázatból feltölteni egy ötablakos rendszert, ahol sokszor feleslegesen vagy blindre kell kattogni, mert nem tudhatom, benn van e már az adat. De legalább lefoglal.

Este ballagok haza. Szupi. Hazatérés, mosás, szárítás, öltözés, buli. remélem nem lesz egyik köcsög sem.

Hülyeséget álmodtam. Zsoval mentünk villamoson egy sötét gyárvárosban. Magas téglaépületek, mindenütt szmog-nyomor. Amikor különváltak útjaink, egy faluba mentem. gyulával. Összejöttünk, és biciklivel róttuk a köröket egy virágos faluban. Aztán a szállásra érve a lépcsőről az ikrei ballagtak lefelé az anyjukkal. Lehettek úgy négyévesek. Az anyjuk pedig még mindig alacsony volt bár, de a valósághoz képest csodálatosan szép. gyula összetörpült és visszafejlődött gyerekké, amikor meglátta őket, és igyekezett elbújni mögöttem. A gyerekek anyja csak egy telefonszámot jött megkeresni a könyvben. Úgy éreztem, megsemmisülök. Ez a nő szép, két édes gyereke van, ez a farok meg nálam keres menedéket.-gonodtam. Nemhogy kirakatban mutogatná a családját. ..

Aztán visszamentem a faluba, és gyula követett. Hirtelen megint felnőtt és csúf kétajtós szekrény lett, és jött velem. a sárga nyári délutánok tipikus kisfalusi utcáin ballagtunk. Egy vendéglő előtt terített asztal maradványai csábítottak, és egy valamilyen panírozott sajtgolyót vettem ki a tálból, majd neki adtam. A következőt megettem. ... Rég álmodtam ekkora baromságot.

Hogy miért épp most kell vele álmodnom? amikor még csak eszembe sem jutott egész héten... Mindegy. Bánt egy hétig, aztán keresek mást amin rágódhatok.

kívánság: FELEJTSEM MÁR EL EZT A ROHADÉKOT.  ha látom, nem fogom bántani, csak ne vegyen észre... feledjem el. kerüljem el. a többit az élet elintézi...

Adios: Rózsika

ha oktató lehetnék valahol, akkor a kurva kölkekbe először az egymás elfogadására irányuló magatartást, viselkedéssablont verném bele. Mert mit ér az a felnőtt, ami állat módjára kezdi ki a nála valszeg gyengébbet?! Nyilván nem volt se testvére, se anyja, se apja, hogy pofonzáport kapott volna, amikor állatias kimaró ösztönét hagyja előjönni. az ilyeneket gázkamrába vettetném, és a csapnyitás előtt mindegyikkel elbeszélgetnék, hogy

"tudod pajtás ezt elszúrtad. Tudod, ha akkor nem úgy szóltál volna, ha hagytál volna, hogy egy kicsit elviselhetőbbé fejlődjek, akkor most nem kéne azzal terhelned, hogy a gázcsapot megnyissam. Pedig kénytelen vagyok megtenni, mert nem viselhetem el azt a fájó kételyt, amit okozol. Ezzel a buta hozzáállással. Nem kellett volna, hogy köszönj, nem kellett volna, hogy kérdezz, igaz, ez utóbbit nem is tetted meg. De ha valami bajod volt valaha is, akkor azt szerettem volna, ha szemtől pofába mondod meg. Fröcsögő szájjal, ocsmány szavak kíséretében. Hogy visszavághassak. Hogy megvédhessem magam. De ehelyett szégyenviccet csináltál belőlem mások előtt. Hogy magad naggyá tedd. Sem igazad, sem jogod nem volt hozzá. Ezért vagy most itt. Ne sírj, ne könyörögj, sajnálom. tényleg. Meg kell mentenem a világot a fajtádtól. Szevasz."

Csapnyitás...

No, ennyire azért nem vagyok beteg, de a sztori (amiért ilyen veszettül vérdühös vagyok) sajnos igaz. Kedves kollegina nagy körívekkel leírt a többi kalickalakó előtt, és már azon sem csodálkozom, hogy nem is köszönnek. Pedig tényleg nem követtem el semmit, csak utálom azt a csoffadt nyomoronc savanyú öreglányt. Első számú kanegér puszipajtása pedig epésen kegyetlen és morbid humor-utánzatával nemes egyszerűséggel úgy aláz nap mint nap, hogy esélyem sincs kimagyarázni a helyzetet.

A sztori. Callanetics torna, némi Pilates gyakorlatsorral vegyítve. Széktámla. A gyakorlat úgy fest, mintha az ember saját alfelét venné szemügyre.... Mindezt két lámpa keresszttüzében, a hülye üveges ajtómon meg csak két plakát, tehát az árnyjáték magáért beszél.....

Szal szembeszomszéd faszkalap kanegér kirobban a fészkéből, vígan ballag a konyhába, és fennhangon ecseteli, hogy mit látott... "... nézegeti a ....ját" A konyhában lébecoló többiek meg vihogva kommentálják a sztorit. NA, így jöjjek be dolgozni, hogy kanegér barátunk ugyanazon a részlegen dolgozik. UUUUUUUtálom!

Igen, baromi vicces lenne, ha nem engem froclizna. De engem szekál, azért, mert K.kének óhajt imponálni. Vagy ennyire téphető vagyok? Most mi a fenét csináljak? Szívem szerint pofánverném, és amikor zörgő csontjait ropogtatom, átbeszélgetnénk ezt a "miért martok bazmeg" témát.

Miért nem tud elfogadni kövérnek, butának, hülyének, bánom is minek, csak ne szóljon hozzám. Se hozzám, se rólam.

Sovány vigasz, hogy "senki sem rúg a döglött kutyába".

K, G, nyitom a csapot!

 

ja, kívánság: rohhadjanak meg! én meg éljem túl.

Telefonon dobtam a Bennyt még aug közepén. Aztán kicsit lelkiismeret-furdalásom volt, hogy így elbántam vele, de hát ugye nekem érzelmi téren nem volt nagy hasraesés, neki meg nyilván nem esett jól. Mindenesetre elfogadta, és nem is keresett.

Szorgosan jártunk bulizni a csajokkal, átlag kéthetente. Ilyen időközönként tudtam csak hazajárni. Noha van kölcsönautóm, sajnos időm nem volt a hazazötyögésre. Na, az ilyen hazaruccanások (260 km) alkalmával mentünk mulatni. 4/4. Ami annyit tesz, hogy az alkalmazotti jogviszonyban állásom óta elkövetett partyzások alkalmával 4 estéből 4 pasi startolt rám. Persze most ne számoljuk a domaszéki tanyavilág nyugalmazott szépfiúját, Ts-t se annak haveri körét...

Tamás. A buli elején elkeltek a feltűnően szép lányok... Aztán, ahogy nőtt az alkoholfok, úgy 4 óra felé, odalépett hozzám egy kopasz figura, hogy táncolhatunk-e. Persze- válaszoltam, és stírölgettem, hátha valami pozitív jellemvonása is lehet-e, mert az arcából sokat nem olvastam ki. Vigaszt keresett ő is meg a tesója is. Ő a menyasszonyát hagyta el, a gyerek meg elsős az egyetemen, és tán nemrég szakított a barátnőjével. Nekem jobban bejött volna a fiatal öcsikéje, hiszen egy tizenkilenc éves kissrác még jól idomítható. Ehelyett Ndynek ajánlotta a kistesót, engem meg ő szórakoztatott. Mesélt, mint ilyenkor az emberek mesélni szoktak. Én meg kérdeztem, mint a jó pszichológus. Dőlt belőle a szó. Keri mindeközben egymagában próbált táncolni, hiszen jó barátnői otthagyták, mitn eb a sza(ha)rát. Millió dolgot megtudtam róla. Tetszett, hogy értelmes figura, az meg még jobban, hogy kicsit ittas, és így őszintébb, nyíltabb, gátlástalanabb. Kimentünk, kért, hogy menjek fel hozzá. Nemet mondtam, mert én voltam a sofőr, és nem lett volna fair dolog a csajokat magukra hagyni... Megígérte, hogy vasárnap dél körül hív, és megbeszélünk egy randit...
Telszámot cseréltünk, és a „jó buli volt, bepasiztunk” üdítő életérzéssel tértem nyugovóra. Vasárnap úgy időzítettem, hogy dél körül a plázában bóklásszak. Igaz, a tesóimat is vittem vásárlás címszó alatt, ők pedig nem kifejezetten randi-szériafelszerelések. Mintegy kibiztosítottam magam, hogy ne érjen csalódás, ha nem hív... Persze egy héttel később hívott. Már le is tettem róla, hogy valaha megcsörget. Igazság szerint nem is vagyok oda a folytatásért, nekem már az jól esett, hogy a mulatóban foglalkozott velem. Beszélgettünk. Érdekes, alkoholmentesen nagyon gátlásos srácnak tűnt. Így már nem tetszett annyira... Ígérte, hogy hív másnap, aztán írt egy sms-t, hogy nem fog hívni. Elhagyta a menyasszonyát, lelkileg teljesen kivan, nem akar kapcsolatot, neki csak egy kiadós kefélés kéne a kocsiban... Visszaírtam neki, hogy csak azt sajnálom, hogy nem vagyok közelebb hozzá, és nem tudjuk megejteni az autós szexet... Tetszett neki az üzi, válaszolt, hogy igyekezzek haza, és csörgessem meg, ha megyek. Egy héttel később hazamentem, de nem csörgettem meg. Az egész buliban őt kerestem, mert a vasárnap délutánom nagyon szabad lett volna, de ő nem volt ott...

Miután kikosaraztam, hajnalban elhagyott bennünket Ts az állandó kísérőnk, és belebotlottam Dezsőbe... Keri exének haverja. Kicsit ittasan lépett oda hozzám, bemutatkozott, és szemtől pofába közölte velem, hogy tetszem neki. Hogy van bennem valami tűz, ami megfogta őt. Felcsillant a szemem, és rámosolyogtam:
- Vajon ezt józanul is ki mered mondani?- kérdeztem sandán.
- Persze. Mikor találkozunk?
- Mikor szeretnél, és hol?
- Bordányi vagyok, de érted szívesen bejövök Szegedre.
- Tökéletes. Holnap este hat, Bordány, piactér.
Persze, hogy rögtön az járt a fejemben, hogy ha nem jön időben, akkor nemes egyszerűséggel beballagok Nagyihoz, aki a piactérrel szemközti nyugdíjasotthonban lakik. Fel sem fog tűnni (még magamnak sem) hogy esetlegesen pofáraestem...
Hat óra nulla nulla. Egy bársonyosan kék ragyogó Passat gördül a tinikorú, kopott Peugeot-om mögé. Dezső kiszállt, és kimondta, amire egyáltalán nem számítottam.
-Szia Drága! Még mindig gyönyörű vagy. Józanul is ki tudom mondani. Most viszont választ várok: bejövök neked?
„Istenem hát igaz? Tényleg létezik! A Szőke Herceg!” A megrökönyödéstől csak hebegtem. Itt van egy pasi, akinek tetszem. Aki rendesen öltözik, nem öregtatásan, mint Ts., aki józanul is mer szépet mondani...Nekem. Elolvadtam tőle. Mondhatni beleszerettem egy kicsit.
Kivitt az üllési horgásztóhoz. Kéz a kézben sétáltunk, és annyira boldognak éreztem magam. Persze ez csak az újdonság öröme volt. Úgy vigyorogtam rá, mint a kisgyerek, aki elérte a csokinirvánát. Beszélgettünk, bár ráészemről inkább fecsegés volt. Megkerültük a tavat, megálltunk a kocsi előtt, szorosan átölelt. Mint egy Danielle Steel regényben. Ragyogó világoskék szemében elmerültem. Ittam szavait, sajátos stílusát, a jellegzetesen bordányias tájszólását. Azt se bántam volna, ha ő egy baltás gyilkos, csak előbb ringasson el.... Megnyíltam előtte, úgy, mint soha senki előtt. Még gyula előtt sem. Annyira hiányzott az ölelés, az élmény, hogy végre hozzábújhatok valakihez, hogy szorosan magához húzzon... Benny soha nem volt ilyen, hiszen a kapcsolatunk egymás szexuális igényeinek kölcsönös kielégítéséről szólt, nem az érzelmekről. Átengedtem magam a pillanat örömének, és akkor, ott boldog voltam. Úgy éreztem, ennek a srácnak lehoznám a csillagokat is. És elhamarkodott, ki nem mondott vélemény volt, hogy leélném vele az életem.
Megfeledkeztem arról, hogy miről nem szabad beszélni. Megreledkeztem arról, miről nem szabad kérdezni. Eképp elkövettem, és elkövettettem vele az összes hibát, amit első randin el lehet. Megtudtam, milyen volt az előző kapcsolata; azért dobta ki a lányt, mert az nem akart vele szülőktől mentesen összeköltözni...
Amikor a hazaúton elméláztam, (és elfelejtettem bemenni a tanyába a kutyát megnézni meg az öntözést elindítani) kezdett körvonalazódni, hogy ő olyan lenne nekem, mint vitorlásnak a szélcsend. Hozzá képest egy átlagos napon is úgy pörgök, mint egy zárlatos búgócsiga. Kezdtek előbukkanni árulkodó motívumok: két hete szakított a barátnőjével... hét, azaz 7 éves kapcsolat után. Két hét... hét év. Morfondíroztam tovább. Nem kérte el a telefonszámom...... „Lëesött basszamög”. Ennyi volt, ne akarjak többet. Egy boldog este, de ő még ennyi idő alatt nem gyógyulhatott fel. Valszeg kibír még két hetet, aztán visszafogadja a lányt. 7 év után két hét csak uzsiszünet. Fájt a tudat, de reménykedve vártam a kövi bulit.

Ahol ő persze nem jelent meg. Helyette jött két szúnyogcsődör. Keri jött csak velem, Ndyt nem értem el. Kerire rástartolt az egyik srác, Tibike, a jobbik külsejű. Szegényke olyan sötét, hogy egy negrótól világítana, mint egy hirdetőoszlop. Persze föl akartak minket vinni a lakásra, háát, nem mentünk. Bírom az ilyen -mindenkivel haver vagyok, mert fontos ember vagyok, pezsgőt iszom, a kidobók tőlem tanultak görkorizni 10 éve, és melleselg menő DJként is üzemelek babám- típusú pálcikaemberkéket. Kinevetem, eltörik.
Engem meg eleinte szórakoztatott, hogy a ronda próbál közelebb kerülni. Aztán hagytam, hátha szorult bele kis emberség, és magamra hagy. Nem tette. Miután közölte, hogy nem bírja ezt a hülye zenét, amire tomboltam volna, háát, kimentem vele a kerthelyiségbe. Tamás persze ott volt, megismert, noha nem néztünk össsze. Hamarabb lelépett, minthogy rámosolyoghattam volna... Nahh eme nyomi, akit a változatosság kedvéért szintén Tamásnak hívtak, kint előhozakodott a menőnek hitt pajzán szövegeivel, sztorijaival, amit talán a haverok kibírtak volna hányás nélkül. Én alig. Hazavittük őket, mert rendesen el voltak ázva, majd hazáig nevettünk magunkon és a szerencsénken. Kerinek Laci kell, csak még nem fért a közelébe, és retteg a visszautasítástól, nekem meg Dezső... Talán legközelebb.

Ismét eltelt két hét, és immáron hárman felkerekedtünk, hódítani indultunk. Belépve rögtön Tibike köszönt ránk. Miután Keri egyértelmű jelét adta, hogy nem óhajtja ezt az estét is Tibikének áldozni, a srác gátlástalanul, és gusztustalanul rámrobbant. Vadul és merészen dekoltált felsőt vettem föl, és hozzá sminkeltem magam. Ez tetszett neki. Mondhatni; ügyesen felfejlődtem egy falusi ordaskurva szintjére. Kockacukor!
Tibikével kellemesen elcsevegtünk, aztán bevetette az elhagyott tündérfiú stílust. Megsimogatta az arcom, és szemtől pofába közölte, hogy szeretne jobban megismerni, mert nagyon tetszem neki, és szerinte nekünk van közös jövőnk. Hát nem volt szívem elküldeni a fenébe. Meg különben is élveztem a helyzetet... Amíg meg nem láttam Dezsőt. Összenéztünk, köszöntünk egymásnak, de nem jött oda hozzám. Úgy ért a sejtés, mint a villámcsapás.

Közben megjelent Ts, és Tibikével felváltva szórakoztattak. Nem titkolt szándékuk volt, hogy alkalmankint belekukkantsanak a blúzomba, és megcsodálják a közszemlére bocsátott kebeldarum strasszokkal kirakott T jelét... Négykor Ts elpályázott. Nemsokkal később Tibike is lelépett. Dezső csk kétméternyire volt tőlem, és mint a bokszmeccseken, Dezsőt a haverja, engem Ndy tuningolt...
-Menj oda hozzá. Ne légy már ilyen gyáva...-dobta föl Ndy a magas labdát.
-ÁÁÁ. Majd idejön.
-Azt várhatod... Rég megtette volna...
Mivel igazat adtam Ndynek ebben a kérdésben, hát összeszedtem minden bátorságomat, és odavonultam Dezsőhöz.
-Szia. Örülök, hogy látlak. Kijössz velem egy percre?
-Jó.
Kijött velem az ajtó és a tánctér közti előtérbe, de kommunikációra való hajlandóságot nem mutatott, csak nézett azokkal a csodálatos világoskék szemekkel. Megdicsértem az ingét, de tényleg tetszett. Kérdeztem mi van vele mostanában, válaszolt, hogy aznap épp vásárolgatott...
Rákérdeztem, hogy talán hibát követtem el, vagy megsértettem, vagy mi történt, hogy még a számomat sem kérte el, és nem is jött oda hozzám egész este. Félmosollyal az arcán elhebegte, hogy nem követtem el hibát, mert az őbenne van, meg hogy ennyi idő után még nem érzi magát készen egy új kapcsolatra...
Magas lóról lehet nagyot esni. Azt hittem, megszakad a szívem, vagy legalábbis most eltört. Egy hónapig reménykedtem, hittem, akartam, és odavoltam érte. És mint a lufi, pukk, ennyi volt. Elkeseredtem, elköszöntem tőle, és Ndy cigijéből rágyújtottam. Hogy merészel ez a Mr. Bean külsejű srác engem így megvezetni?! Nincs hozzá joga! Ha egy isteni testű, sármos fickó mondaná ugyanezt, akkor nagyjából elfogadnám azzal, hogy nem ömnagamhoz mértem az igényeimet, amikor vele kezdeni akartam. De Dezső? Nem az a kifejezett férfiszépség. ÉS mégis pofáraejtett. Kedvem lett volna az arcába vágni, hogy én követtem el a hibát, amikor ilyen alacsonyra tettem a mércét. De megbántani nem akartam. Titkon talán még most is azt remélem, hogy egyszer felhív, vagy összefutok vele valahol, és talán mégis lesz köztünk valami.

Sajnálom, hogy megnyíltam előtte. Hosszú évek óta ő az első és egyetlen, akivel enyire őszinte voltam, akit hagytam a lelkembe látni. Akivel el tudtam volna képzelni a jövőt. Pedig csak kétszer találkoztunk, és egyszer beszélgettünk... Kivett belőlem egy darabot, és most az a darab hiányzik. Sebezhető lettem. Miatta, általa. És meg is sebzett. Megmart. Nagyon fáj. Szeretnék zokogni, de értelmét nem találom. Áltatom magam, várom, hogy egyszer máshogy csöng majd a mobilom, és ő lesz a vonal másik végén.

Ma megint buliba mentünk volna, de nem szóltam a lányoknak. Padlón vagyok. Hiányzik egy jóü berúgás, egy jó sírás, vagy valami hasonló. Úgy Húsvét körül voltam ennyire magam alatt.

Minderre még rátett az is, hogy Benny fölhívott. Találkozni akar velem Győrben. Ott dolgozik, és olvasta az iwiwen, hogy járok oda. Tényleg drága lehet az elem... Node pusztán a szex miatt visszavenni a régi szeretőt, úgy, hogy a szívem sajog valaki más után... szerintem hülyeség... Biztos jó érzés, de nem helyénvaló. Betege lettem a helyzetnek. Úgy érzem magam, mint egy visszautasított ajándék...

Valszeg ez nem is lesz jobb. A munkahelyen sem léptem előre, csak más munkakörbe. Az előző hetem egy kínzókamrával volt egyenértékű, mindenki rúgott rajtam egyet, és minden apróság fölbosszantott. Tudom, hogy amikor azt hiszem, ez már a vég, akkor jön a rossz dolgok krémje. Nemtom mi vár még, csak azt kívánom, mihamarabb gyógyuljon föl a szakításból Dezső, és találjon rám. Azt még nem tudom, hogy a karjaiba omlanék, vagy kegyetlenül megszívatnám, de valszeg mindkettő. Ebben a sorrendben.

Most befejeztem. Nem írok többet, mert fojtogat a sírás, és éjfél közeleg. Máskor ilyenkor már a smink utósímításait végzem... de ma nem...

Adios: Rózsika

Amikor K rájött, hogy a magatartását tudom kezelni pusztán azzal, hiogy levegőnek nézem őt, elkezdet egy nagyon gyerekes játékot. Elrakosgatta a holmijaimat. Eltűnt ez, eltűnt az, aztán vagy megkerült, vagy nem. Eltűnt a labori közös szekrényünkből a korondi kisbicskám. Igazi medvehámozó volt, a maga 5 cm-es pengéjével. Egyik nap kerestem, hát nincs. Na, kihirdettem, hogy aki ilyet talál, vendégem egy hatalmas tábla Milkára, Mindenki odafülelt, egy a szuka meg síri kussban püfölte tovább a billentyűzetet. Remélem egyszer eret vág magán vele.

Másik alkalommal a mosókonyha közös szárítójára tettem ki egy nacimat, egy neonos-békazöld kinyúlt munkáspulcsi-macifelsőt, és egy fekete, márkás, diáknapos pólót. 3 nap múlva csak a naci figyelt ott. Szerintem ez a kúúúrva lopta le a másik két darabot, mert mindig olyan sóher smucig picsa volt, hogy a diáknapos pólókra egy kanyi petákot sem volt hajlandó fizetni, inkább bevállalt valakivel egy pólócserét... (Csak azt nem tudom, ki hajlandó vele pólót cserélni, amikor állítólagos zuhanyozása után negyed órával már olyan testszaga van, hogy 3 méterről facsarja az ember orrát.) A békazöld cippes macifölső tetszett neki. Csak azt nem tudom, hogy a görhes testén az én bojlerméretű ruhám hogyan fog mutatni...

Szal kiírtam, hogy eltűnt ez a két darab holmi, de három hete nem hozza vissza senki. Használja egészséggel. Csak azt kívánom, hogy nekem ne legyen rá szükségem, tehát ne kétkezi munkám legyen a cégnél... Kke pedig maradjon örökre a "cellában", a kolléganők undokságaitól, epés megjegyzéseitől övezve...

 

 

Gyakornok lettem egy nagy cégnél. Kisparaszt a nagyvárosban. Betettek a vetőmagüzembe, és annak is a labor részére. Minden szép volt és jó, csak potom 24 órát töltöttem ugyanazzal a leányzóval, mert történetesen a szobatársam is volt a nyomorult. Kke. a fene baszná szájba. Szerintem természetes, hogy ha valahová vadidegenbe kerülök, akkor az ismerőstől kérek segítséget. Az egyetlen ismerőstől, akit még a suliból ismerek. Nekem természetes dolog volt, ő meg folyton alázott, hogy miért kullogok utána, mint a kiskutya. Hát bazmögszüléd nem téutánnad kullogok, hanem ha felsőbb utasítás, hogy veled kell tartanom, akkor kénytelen vagyok a nyomodban járni. Baszta a kis nyomi szemét, hogy mindig a tv előtt ülök, ha visszakerülünk a szállóra (tiszta retro. pontosítok: régiszoci kempingdizájn = Ötvös Csöpi Kemping. 3 hónap alatt megszokható). Hát persze. Mi mást csináljak? addig se látom azt a savanyú képét.

Mindegy, mocskosul berágtam rá. Egy hisztis öreglány. Itt van harminc, de bibircsókos a képe, egy aszalék az arca, és minimum ötvennek néz ki. Mindemellé savanyú a hangulata, mindenki előtt lealáz, kioktat. Kívánok neki hosszú, boldog életet, és egy olyan társat, mint amilyen ő maga. (most is kiráz a hideg, ha a viselkedése eszembe jut.) Laboros az üzemben, a labvez főnök kedvence, aki habosra nyalja a kis kegyence seggét. Neki mindent szabad, a többi dolgozó meg kussoljon. Hát nem szemétség?! A csomagoló részlegen az emberek gyűlölik. Soha senkihez nincs egy jó szava. Ja, és szerintem alkesz lesz. Vagy legalábbis kívánom neki, hogy nap mint nap egyre sürgetőbb igényét érezze átlagos söradagjának, és annak emelésének. Úgy bosszút állnék rajta.... remélem megteszi helyettem az élet.

Két hete sem voltam az üzemben, és már ismertek. A konyhásnéni a nevemen szólított, a karbantartókkal mosolyogva kacsintottunk össze. Ezt a rongyot meg egy éve kerülgetik, mint valami bűzlő dögöt. Nesze kisanyám, szar vagy.

Aludtál már el sírva? Amikor annyira készen voltál lelkileg, hogy elmenekültél volna? Mindegy hová? Csak azért nem hagytam föl az egésszel, mert akarok valaki lenni a cégnél. Akarok egy rangos, jó fizetéssel, rengeteg munkával, közepesen nagy ismertséggel járó szuper pozíciót. Ha meglenne a testem hozzá, rég kifeküdtem volna magamnak, ám így kénytelen vagyok a munkámmal, a szorgalmammal kifaragni. Csak ezért nem hagytam ott a céget. Pedig ez a szuka majdnem kigolyózott. Már a nagymértékű Xanax-fogyasztáson gondolkodtam, amikor rájöttem, hogy erre játszik rá. Hát a jókurva anyját. Engem? Kigolyózni? Hogy én megfutamodjak őelőle? A nyomorult féreg mellényúlt. Nemes egyszerűséggel megszerettettem magam a legnagyobb ellenségeivel, és elejtett megjegyzéseimmel stihleztem alatta a fát...

Azt nem mondom, hogy bárki is imádott, de rám mosollyal fognak emlékezni a laborosok, és az üzemi dolgozók. Megnevettettem őket, meghallgattam a meséiket. Szeretettel fordultam feléjük. Érdekes, hogy az üzemben szívesen dolgoznék tovább. Csak ezt a ráncos dögöt ne kéne néznem. Sebaj, végre a magos szezonomnak vége, megyek tovább, a gépes szektorra. Ott jobb lesz. Talán.

Szóval ezért voltam és vagyok berágva rá. Időközben elköltöztem abból a szobából, jobban érzem magam, nem sírok éjjelente, és a cigit sem igénylem. A Xanaxot meg azóta sem vettem be. Mondjon amit akar. 60-120. Bal fülön hatvannal be.... a többi ismert. Szal most váltok, ennyi volt egy időszak.

Azt kívánom magamnak, hogy az új helyen jól összeférjek az ottani dolgozókkal, sikerüljön 3 hét alatt kiismernem őket, nem kell, hogy szeressenek, csak ne alázzanak. Legyek kedves, mosolygós. És november végén-december elején hívjon föl a területi központ vezetője, hogy elnyertem azt a függőben levő, kíván-ÁLMAIMnak megfelelő állást. Tudom, hatalmas kívánság, de azt is tudom, hogy teljesülni fog. Ha elég időm van rá... (effektíve várhatok 60éves koromig...)

Adios: Rózsika

Sajna, de nem szeretem. Ezt már akkor tudtam, amikor összejöttünk. Ha nem lehet mellettem legalább kéthetente két napot, akkor minek tartok fenn fele bármilyen kapcsolatot?!

Nem mutatott be a szüleinek, amikor két alkalommal is lehetősége lett volna rá. Gyerek még.  Azon aggódott, hogy a külsőm, vagy a stílusom miatt megszólták-megszóltak volna a rokonai a diplomaosztón. Úgy váltunk el, mintha csak csoporttársak lettünk volna. Nekem ez kevés. Kevés, mint sünben a dauer.

Sajnálom, mert ő társaságra vágyik, és örül, hogy az első bevállalt egyéjszakás kalandjából kifejezetten tartós kapcsolatot sikerült kovácsolnia. Én meg örülök, hogy kellek végre valakinek. Nem egymást szeretjük, hanem önmagunkat. Bizony, sokan vannak így manapság.

Ám úgy fenntartani egy kapcsolatot, hogy egy hónapja nem láttam, két-három naponta beszélünk telefonon, és amikor feldobom a labdát, hogy jöjjön el hozzánk... és habozik.. no, így nem lehet. Ráuntam, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen, amikor elfelejtem felhívni. Amikor megjegyzi, hogy egész nap hiányolja a társaságomat. Amikor emlékezik olyasmikre, amikre én nem emlékszem, hogy mikor mondtam el.

Ő egy igazi álompasi. Egy tizenhét éves csajnak. Nekem már nem. Annakidején öszepisiltem volna magam egy ilyen fickótól. Manapság csak bágyadtan mosolygok, ha meghallom Szácsi Pál Gyengéden ölelj át.. című slágerét a telefonomon.

Nem akarom átvágni, ugyanakkor telefonon sem kéne szakítanunk. Jól jöhetne még a srác az unalmas téli éjszakákon. Ha egyáltalán találkozunk még addig.

A telefonbeszélgetéseink részemről inkább barátiak. Aztán meg bántja a kicsi lelkem, hogy esetleg megint nem figyeltem oda, vagy megint nem úgy kérdeztem, ahogy kellett volna.

Azt szeretném, ha találna magának valakit, aki tudja szeretni, akivel van jövője. Velem sajnos nincs. Bennem van a hiba, tudom. Egy éjszakának indult, kettő lett belőle, és  egymás kétheti kerülgetése után összejöttünk. Holott én csak egy egyéjszakás kalandot akartam, mindenféle kötöttségek nélkül. Kedves voltam vele, hiszen minden emberrel kedves vagyok. Az államvizsgára készülvén öt éjszakát töltöttünk együtt folyamatosan. Öt napig imádtam. Aztán ismét hol háromszáz, hol négyszáz kilométer választ el bennünket, és ez némiképp a vágyat, az érzelmeket is lelohasztja.

Mára ennyi. Megyek buliba. Aztán jön ami jön.

Adios: Rózsika

Most minden szép és jó lenne, ha nem neteznék, és nem leltem volna rossz dolgokra.

Az ex két gyerekének képére. Most valamikor jöhettek elő az ősmeleg rejtekből, én máris sajnálom őket. Ilyen silány genetikai állománnyal születni nemhogy kár, egyenesen szégyen.

Ikrek. Bassza a csőrömet a dolog, de ez van. Odafent hallották a kérést, ám nyilván nem ismerték meg az utódomat, és ő kapta a két kölköt...

Bence. Ölni tudtam volna ezért a névért. Tetszik, csilingel, kedves, kisfiús.
Elvette. Lenyúlta, meggyalázta. Pedig anno nem tetszett neki....

Nincs szerencsém.

A mostani kis DN szerzet pasi is csak ideig óráig jó. Végül is, én kértem pár dolgot, és csak az lett belőle kihagyva, hogy közel legyen... Drága az elem...

Távozom egy időre.

Ha képes leszek végre feledni, azt megköszönöm...

 

Megint megtorpedózott, így igent mondtam. Mi tagadás, még mindig nem bántam meg. De biz' Isten kicseréltetem a nyikorgó rohadék ágyamat...

Szóval: köszönöm a testét. A lelkét ráérek felfedezni.
Mindegy, csak ne tartson soká.

Kitekintek. Van más célpont. Persze csak a középtávoli jövőre vetítve.
Tetszik ez a szerelem állapot. Majd elmúlik. Gyengébb lettem. Ezt utálom, de a többi része jó.

Leckéztetés letudva, járunk, minden festett rózsaszín. Szórakoztatjuk teliholdkor a balcsiparti horgászokat, meg a szomszédaimat.

Majd kialakul. Csak győzzem kivárni. Előre félek a nyártól. Az lenne a legjobb, ha szeptemberig félretennénk.

Kérés: Addig viszont érezzük jól egymást...

Ahogy mondtam. Másnap ugyan nem, de harmadnap elkapott, és kérdőre vont. Gondolkodtam-e? Rólunk.
És persze énbelőlem előjött a vérfakasztó szingli. Kurva nehéz volt megondanom neki, hogy mit érzek, és mit nem. Úgy meg persez nehéz nyilatkozni, hogy egymás mellett állunk egy tornácon, és karbafont kézzel csevegünk.  Ő karbafont kézzel, én meg a hajamat igazgattam, vagy a festékcseppeket számoltam a korláton.
NEm kell virág, csak egy kicsit lett volna nyitottabb a tesbeszéde szerint. NEkem volt szerencsém felfejlődni arra a szintre, hogy már a testbeszédben is tudok hazudni.
Legalább megölelt volna...
Így egy kis méregnyíl-célzattal közöltem nemleges válaszom.
Most pedig ugyanekkora őszinteségi fokkal "hullajtom könnyeim" és teszek utalásokat arra, mi lett volna, ha...
Ugye milyen gerinctelen húzás? Szerintem pedig csak leckéztetés.
Nohh, zárom soraim.
Ezt dobta a gép...

jahh, kérés: visszakapom a testét...

lehet, hogy nekem tízéves az egyetem
de már van két oklevelem
és lehet, hogy nem lesz meg az államvizsgám
de legalább éltem!

szal most bizon ittasan írom eme bejegyzést - majd józanul javíthatok rajta

Johnny hívott, itt van tesója, menjünk le egy sörre a Csaba borozóba
há hogy a kék égbe ne?!
aztán kispavcsi lett belőle
karaokee party
seráfütty

Benny, Johnny, DaVe, meg még három DNes csapattag, többek közt Miguel, Facsipesz, a barátnője, és Ngee.
Egy sör az albiban, aztán irány az éj. Maricum kóstolás, tetszés, és maradtam egy hirtelen jött növiovi vacsin egy Unicum next erejéig.
Aztán leballagtam kispavra.
Benny hirtelen kért egy szál cigit, és kivonult
utánamentem
miért is? hülyeség
elmelankóliázott azon, hogy talaán a DN után élesben is járhatnánk
ehh. nemigen tudtam mit szólani
hülyíteni nem akarom, mégegy gyulát meg megint nme akarok, és így k nehéz volt bit is mondani
Hubi
sör
még sok hubi és még sok sör vs karaokee
végeremény:
Johnnyt és DaVet hazakísértük, és szerettem vona Bennyvel beszélni.
KEzd tetszeni a srác. De nem életre szólóan, csak szórakoztatóan. Mármint éjszakára.
De most törjem össze? Minek? Úgyis maradok phdn. és úgyis bulizni akarok még
hazakísért,
puszpusz és haament
háááá
nemtom
jó vele
de csak éjjel
nappal más
engem nappal is kössön le, és szórakoztasson a pasi
Benny meg inkább egy édes, erotic bagoly
ezt dobta a gép
Álomvizsga előtt tán nem kéne behülyítenem
vagy mégis?
???
fasszom tudja
vagy tán asse
Igazándiból nagyon jó vele éjjelente, (részegen, tehát józanul feltehetőleg még jobb) de nem akarom lekötni magam és belegázolni hamvas férfiúi lelkivilágába méginkább nm szeretnék

ehh ilyen ez a popszakma

aztá lesz ami lesz
mindenesetre most elvonulok alunni, holnap meg józanul végiggondolom, és vagy karjaiba borulok és jól érezük egymást, vagy maradnak a részeg éjszakák

no pá
Rózsika

nem is kicsit volt jó.

Zso bejelentette, nem jön. Seráfütty! Egy gonddal kevesebb. Ndy jött.
Csüt este folyt a szesz, péntek reggel nemtom mikor, vagy hogy jutottam a koliba, de sikerült. Péntek reggel kómáztam rendesen, majd estére ismét sikerült feltölteni a véremet némi alkohollal. Mert az így jó.
Péntek éjjel egyik csoptársammal beszélgettem. Benny fura és zárkózótt jelleme mindig is érdekelt, de semmit nem akartam tőle. Egy üveg olaszrizling mellett viszont megoldódik az ember nyelve. Aztán rá egy kis kékfrankos a hűtőből, persze nála. Beszélgettünk. Tényleg. Megismertem egy őszinte, csendes fazont. Reggel hétkor ballagtam haza, és állítólag én szedtem azt a csokor tulipánt, ami reggel a szobában virult. Ez eddig oké, de a hazaúton még tulipán sincs! Így fogalmam sincs mikor, vagy hol került kezembe a virág.
Szombaton jött Ndy, és estére annak rendje módja szerint eltékozoltuk maradék józanságunk. SK likőr, HP, Beckerovka, Eristoff, ami folyik, és üt. Aztán irány a buli. Bizony bebaszcsiztunk amúgy rendesen. Ez a szócska felkerült a pólómra is, persze ezt se tudom mikor. Az rémlik, hogy Ndy eltűnt fantáziatágító túrára. Az is dereng, hogy felöltötettem egy tuját, félrenyeltem két alighasznált rágómat, megittam fél liter ásványvizet, és kijózanodtam. Ezért kénytelenek voltunk ismét ivásba lendülni. Jött Benny. Félhomály, kellemes klasszikus hupákolós vérdiszkómuzsika, Benny, csók.
A sztori ismert. Reggel kicsit kócosan ballagtam haza tőle.
Vasárnap este Benny töltötte túl magát. Ndyvel már csak lightosan partyztunk. Bennyn látszott, hogy más is gyötri, mint a szesz. Elkapott valami könnyed óvodai kolerát az üvegházban. Mindenesetre reményét fejezte ki az iránt, hogy együtt töltsük a diáknapok utolsó éjszakáját is. Megtettük. Nem volt rossz. Aberrált egy pasi, de jól feledteti. Van mivel...
Mindenesetre elmondhatom, hogy eddig nem bántam meg. Még.
Hétfő este beszéltünk, ennyi volt. Idén mindketten végzünk, és arra a másfél hóra kár összegabalyodni.

Jahh, Miguellel beszéltem. Bocsánatot kért, hogy ő nem szokott egyéjszakás kalandokat művelni, meg ilyenek.  Csak lestem. Persze van barátnője... stb. Mindenesetre Benny után Miguel már csak annyira izgató, mint megenni egy perecet.

Kérés a rövidtávú jövőre: Benny, csak éjszakára, de végre legalább egyszer józanul. Kezdem megkedvelni. Jahh. Három év után haveri és iskolatársi viszony után épp ideje.