Odakint vihart fütyül a szél, apró cseppekben szurkál az eső, és az ég színe is inkább egy horrorfilm díszleteit idézi, mintsem egy szürke péntek esőterhes égboltját. A rádió két napja szól. Juventus. Nem gáz, mert viccesek, csak rohadtul unom. Megfájdul a fejem fél négyig. Hogy fogom levezetni eztán a 260 km-t? Csendben! Vagy legalábbis a motor zaját fogom inkább hallgatni... Lehalkítani az irodarádiót nem akarom, meg úgy általában nem nagyon merek megszólalni sem. Csak elbújok a monitor mögött, mint egy apró porszem. Ha kellő ügyességgel hajtogatom magam be a forgószékbe, akkor fel sem tűnök...

Meghalnék, ha a fél életemet egy ilyen irodában kéne eltöltenem. Pedig nem várhatok mást. A jófej faszagyerek gyakornokokat rég elvették a szuper ágazatok. Hárman maradtunk szopóágon. Feb 11. Elvileg eddig tart nekem a buli. Aztán nem tudom. Irodai munkát akkor sem vállalok, ha kétszer ennyit fizetnek érte. Fiatal vagyok, még nem kell, hogy megvásárolható legyek. Nincsenek kötöttségeim, eltartandó függelékeim, akikért ilyen igába kéne hajtanom a fejem. Különben sem lene dupla fizu, hanem örüljek, ha ennyi marad.

Ennyire gáz lennék? Hogy nem kellek sehová? Vagy csak pusztán az az OHTK főnök baja, hogy nő vagyok? Ezért kertelt ilyen szépen az interjún, miközben elutasított? Basszamög.

Belekóstoltam az alkalmazotti létbe. Változatlanul azt mondom, hogy magamnak dolgozni a legjobb. Viszont nem ér sokat, hiszen jelenleg a mezőgazdasági kisvállalkozásokban a realizálhazó profit szégyentelenül alacsony. Tehát minimum egy régi téeszt kéne életre hívnom ahhoz, hogy nyereségem származzék. Ahhoz meg nincs kezdőtőke... Kevés a munkaerő, mindenki segget mereszteni akar, még a betanított melósok is vezéri babérokra törnek.

Szar ez a világ. Olyan, mint a csibekeltető. A leghamarabb kikelők, a legjobb képességűek elvesznek, csak a középszerűek élnek boldogan. A való életben viszont a későn kikelő, vagy befulladt csibék is megmaradnak. Mocskos ingyenélőknek, rétinégereknek (nem mindet!), támogatás-segélyfüggő, familiárisan hiperpigmentált és genetikailag munkakerülő alkoholista nyomorultaknak hívjuk őket, és dúsgazdag állambácsijaink a mi pénzünkön, konkrétan az én adómból és a te adódból etetik őket.

Na, mars vissza dolgozni, nehogy reggeli betevő rakéta, és pillepalackos tablettás-koccintós nélkül maradjon alkesz Imóca, a segélyen élő szakadt köcsög...

Ja, és Boldog Karácsonyt