Szervusztok!
Nos, a Titok van, amikor fordítva működik. Pl. valamitől nagyon félek, szinte rettegek, és elkezdek felkészülni rá. Mivel a lottóötös még mindig nem jelentkezett, így kénytelen voltam dolgozni menni; amíg utazom a munkahelyemre, és klausztrofóbiásan könyörgök, ne megint tejet kelljen pakolnom, mert akkor be kell mennem az ablaktalan hűtőkamrákba, addig a sors, vagy nemtommi, más cumi elé állít. Aztán amikor a más cumitól (tahó főnök) kezdek el rettegni, és elfelejtek félni a hűtőktől, akkor a másik főnök, aki egy tündér, a mirelitárukhoz küld. Itt sincs ablak, ha nagyon szépen kérek, akkor kapok kabátot, és a +4 helyett -20-ban ügyködhetek. Legalább legyőzöm a klausztrofóbiát. Ha valami zárt meleg helyre küldenének, bizony sokkot kapnék. Tanulság, ne felejtsek el félni valamitől, különben halmozottan bekövetkezik..
Ugyanakkor, legutóbbi eset, hogy elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok. Csóró, egyenember, akiből ezer egy tucat, aki be mer menni a legelegánsabb autókereskedésbe szöszösmackóban is, mert csak ez van. Mert nincs pénzes kanom, aki a glancos rongyaimat fizesse (mert pasim sincs), meg mert Rózsika csak így Rózsika. Kendő, szöszösmaci otthon, farmer, tréningfelső, pufidzseki, ha emberek közé megy. Mindeközben kiderült, hogy parkolni sem tudok, de elfogadtam. Tükörjégen nem is könnyű. Szóval odaálltam a szalon elé, (a furgonnak csak a márkája puccos, a külsején nem műsár van, és a belsejében kevés dolog nem fordult még meg.. szalámi vs. döglött borjú.. no nem egyidőben!) kiganéztam a kesztyűtartóból, mert annak a kilincsét mentem javíttatni. Beballagok kisparaszti mivoltomban a csillivilli szalonba, úgy néztek rám, mint sípályán az eltévedt hómunkásra. Mindegy, lényeg, hogy nem akartam többnek tűnni, mint aki vagyok, és egyáltalán nem zavart, hogy ilyen vagyok. Nem igénytelen, csak egyszerű. A szervizelés végeztével bevásárolni mentem. A teszkóban még sok ilyen szürke egér futkos, tehát már föl se tűntem...
A Titok szerint, előb elfogadod önmagad, a helyzeted, és aztán várhatod a csodát.
Nekem abból a szempontból jött be, hogy elgondolkodtam sajtvásárlás és telefonálás közben, hogy jól jönne egy nagyon olcsó sajt. Egyik haverom véletlenül talált egy kétkilós példányt, amit rosszul mérlegeltek, és csak hetvenöt forintot fizetett érte. Eszembe jutott a dolog, és fülemen a mobil, hasammal tolva a kocsit ballal elemeltem egy majdnem háromkilós sajtot, amely utolsóként feküdt a polcon a sorában. A többi sorban is volt sajt, de azokat nem néztem, mert ez volt legközelebb. Megfordítom, és elállt a szavam. 55Ft volt rá írva. Ennek nagyon örültem, egyetlen hátránya a dolognak az volt, hogy ami bevásárolnivaló a fejemben volt, azt mindet elfelejtettem.
Gyorsan átforgattam még pár sajtot, azok mind háromezres listaáras példányok voltak.
Aztán ahogy ballagtam a házi cukrászat hozzávalói közt, átsuhant fejemben egy gondolat. Christopher Moore írja A leghülyébb angyal c könyvében: "Jó ha van kit dugni a karácsonyfa alatt". Minekutána nincs pasim (állandó eddig egy volt, alkalmi meg még egy sem), játékképp átvillant az agyamon, ki lehetne esélyes. A listám elején egy érdekes srác állt, akit a szakításom után szedtem fel egy diszkóban, másnap elutaztam hét hétre.( A "lamúr" egy hétig tartott, mert aztán közölte, hogy összejött megint a volt barátnőjével. Nem akartam jól odamondani neki: Én követtem el a hibát, hogy ilyen alacsonyra tettem a mércét... nem válaszoltam az sms-ére. Aztán két hónap múlva megint sms-ezett, hogy szétmentek. Erre sem válaszoltam. Nem leszek az uzsidoboza. Fordítva viszont már lehetne...) Szóval ahogy részletezném a listát, a harmadik helynél nem is kerültem tovább, amikor összenéztem Gáborkával, a lista első helyezettjével. Hellószia, Mizuveled, és végül két cuppanós puszi. Már csak azt sajnálom, hogy nem tartottam meg a telefonszámát.
Érdekes ez az élet. Gondolok valamire, vagy valakire, és megjelenik, vagy bekövetkezik. Már csak azt kéne eldönteni, hogy előbb van a gondolat, és az indukálja a következményt, vagy mintegy megérzésként ugranak be a képek. Mindkettő jó, csak az utóbbira kevéssé lehet felkészülni. Erről homályosan nyilatkozik a Titok.
Mindenesetre:
Nagyon hálás vagyok azért, hogy ilyen kis szürke egér lehetek. A népszerűségem a nullával egyenlő, így nem kell odafigyelnem, hogy mindig tiptop, fitt, és tündéri legyek. Hiszen mindig az lehetek szabadon, ami szeretnék lenni.
Ugyanakkor köszönöm, hogy az élet utamba sodorja azokat a helyzeteket, és embereket, akik érdekessé, és színessé teszik a napokat. Nem kérek pasit még mindig, a karácsonyfás duma meg nagyon tetszik, de annyira gátlásos vagyok, hogy ha már egy pasi rámnéz, netán megszólít, akkor már remeg a hangom, és ugrálnak a gondolataim, mit is mondjak. Ezért énnekem soha nem lesz alkalmi kapcsolatom. Állandó kapcsolatra, esetleg férjnek, meg majd keresek innen a tanyavilágból valakit, aki szereti a kelt kalácsot, a sült tanyasi csirkét, a főzelékeket, ért egy picit a borászathoz, és műveli is, jó humorú, értelmes, vannak barátai, traktorja, jószágai, és földje. Hiába, megpróbáltam akklimatizálódni a városhoz, de az nekem nagyon fojtós, hogy ott nincs más téma, mint a "kvantumfizika", a "celebek", a körömlakkok, meg a szemét főnök.
Olyat keresek, aki ugyanolyan egyszerű mint én, de a lelke színes. Van itt a környéken sok ilyen fickó, de kezdenek közülük kikopni a fiatalok, mivel sokan vagyunk errefelé szürke agrárcsemete lányok, akik egyszer elhatározzák, hogy férjhez mennek... és akkor meg is teszik. Félek, mire odakerülök, hogy férjhez KELL mennem (értsd: külső-belső kényszer), a jobb példányok elfogynak. De talán a pasik közt is megtalálom a "háromkilós 55 Ft- os sajtot"...
Puszikácska :)
Rózsika
Nos, a Titok van, amikor fordítva működik. Pl. valamitől nagyon félek, szinte rettegek, és elkezdek felkészülni rá. Mivel a lottóötös még mindig nem jelentkezett, így kénytelen voltam dolgozni menni; amíg utazom a munkahelyemre, és klausztrofóbiásan könyörgök, ne megint tejet kelljen pakolnom, mert akkor be kell mennem az ablaktalan hűtőkamrákba, addig a sors, vagy nemtommi, más cumi elé állít. Aztán amikor a más cumitól (tahó főnök) kezdek el rettegni, és elfelejtek félni a hűtőktől, akkor a másik főnök, aki egy tündér, a mirelitárukhoz küld. Itt sincs ablak, ha nagyon szépen kérek, akkor kapok kabátot, és a +4 helyett -20-ban ügyködhetek. Legalább legyőzöm a klausztrofóbiát. Ha valami zárt meleg helyre küldenének, bizony sokkot kapnék. Tanulság, ne felejtsek el félni valamitől, különben halmozottan bekövetkezik..
Ugyanakkor, legutóbbi eset, hogy elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok. Csóró, egyenember, akiből ezer egy tucat, aki be mer menni a legelegánsabb autókereskedésbe szöszösmackóban is, mert csak ez van. Mert nincs pénzes kanom, aki a glancos rongyaimat fizesse (mert pasim sincs), meg mert Rózsika csak így Rózsika. Kendő, szöszösmaci otthon, farmer, tréningfelső, pufidzseki, ha emberek közé megy. Mindeközben kiderült, hogy parkolni sem tudok, de elfogadtam. Tükörjégen nem is könnyű. Szóval odaálltam a szalon elé, (a furgonnak csak a márkája puccos, a külsején nem műsár van, és a belsejében kevés dolog nem fordult még meg.. szalámi vs. döglött borjú.. no nem egyidőben!) kiganéztam a kesztyűtartóból, mert annak a kilincsét mentem javíttatni. Beballagok kisparaszti mivoltomban a csillivilli szalonba, úgy néztek rám, mint sípályán az eltévedt hómunkásra. Mindegy, lényeg, hogy nem akartam többnek tűnni, mint aki vagyok, és egyáltalán nem zavart, hogy ilyen vagyok. Nem igénytelen, csak egyszerű. A szervizelés végeztével bevásárolni mentem. A teszkóban még sok ilyen szürke egér futkos, tehát már föl se tűntem...
A Titok szerint, előb elfogadod önmagad, a helyzeted, és aztán várhatod a csodát.
Nekem abból a szempontból jött be, hogy elgondolkodtam sajtvásárlás és telefonálás közben, hogy jól jönne egy nagyon olcsó sajt. Egyik haverom véletlenül talált egy kétkilós példányt, amit rosszul mérlegeltek, és csak hetvenöt forintot fizetett érte. Eszembe jutott a dolog, és fülemen a mobil, hasammal tolva a kocsit ballal elemeltem egy majdnem háromkilós sajtot, amely utolsóként feküdt a polcon a sorában. A többi sorban is volt sajt, de azokat nem néztem, mert ez volt legközelebb. Megfordítom, és elállt a szavam. 55Ft volt rá írva. Ennek nagyon örültem, egyetlen hátránya a dolognak az volt, hogy ami bevásárolnivaló a fejemben volt, azt mindet elfelejtettem.
Gyorsan átforgattam még pár sajtot, azok mind háromezres listaáras példányok voltak.
Aztán ahogy ballagtam a házi cukrászat hozzávalói közt, átsuhant fejemben egy gondolat. Christopher Moore írja A leghülyébb angyal c könyvében: "Jó ha van kit dugni a karácsonyfa alatt". Minekutána nincs pasim (állandó eddig egy volt, alkalmi meg még egy sem), játékképp átvillant az agyamon, ki lehetne esélyes. A listám elején egy érdekes srác állt, akit a szakításom után szedtem fel egy diszkóban, másnap elutaztam hét hétre.( A "lamúr" egy hétig tartott, mert aztán közölte, hogy összejött megint a volt barátnőjével. Nem akartam jól odamondani neki: Én követtem el a hibát, hogy ilyen alacsonyra tettem a mércét... nem válaszoltam az sms-ére. Aztán két hónap múlva megint sms-ezett, hogy szétmentek. Erre sem válaszoltam. Nem leszek az uzsidoboza. Fordítva viszont már lehetne...) Szóval ahogy részletezném a listát, a harmadik helynél nem is kerültem tovább, amikor összenéztem Gáborkával, a lista első helyezettjével. Hellószia, Mizuveled, és végül két cuppanós puszi. Már csak azt sajnálom, hogy nem tartottam meg a telefonszámát.
Érdekes ez az élet. Gondolok valamire, vagy valakire, és megjelenik, vagy bekövetkezik. Már csak azt kéne eldönteni, hogy előbb van a gondolat, és az indukálja a következményt, vagy mintegy megérzésként ugranak be a képek. Mindkettő jó, csak az utóbbira kevéssé lehet felkészülni. Erről homályosan nyilatkozik a Titok.
Mindenesetre:
Nagyon hálás vagyok azért, hogy ilyen kis szürke egér lehetek. A népszerűségem a nullával egyenlő, így nem kell odafigyelnem, hogy mindig tiptop, fitt, és tündéri legyek. Hiszen mindig az lehetek szabadon, ami szeretnék lenni.
Ugyanakkor köszönöm, hogy az élet utamba sodorja azokat a helyzeteket, és embereket, akik érdekessé, és színessé teszik a napokat. Nem kérek pasit még mindig, a karácsonyfás duma meg nagyon tetszik, de annyira gátlásos vagyok, hogy ha már egy pasi rámnéz, netán megszólít, akkor már remeg a hangom, és ugrálnak a gondolataim, mit is mondjak. Ezért énnekem soha nem lesz alkalmi kapcsolatom. Állandó kapcsolatra, esetleg férjnek, meg majd keresek innen a tanyavilágból valakit, aki szereti a kelt kalácsot, a sült tanyasi csirkét, a főzelékeket, ért egy picit a borászathoz, és műveli is, jó humorú, értelmes, vannak barátai, traktorja, jószágai, és földje. Hiába, megpróbáltam akklimatizálódni a városhoz, de az nekem nagyon fojtós, hogy ott nincs más téma, mint a "kvantumfizika", a "celebek", a körömlakkok, meg a szemét főnök.
Olyat keresek, aki ugyanolyan egyszerű mint én, de a lelke színes. Van itt a környéken sok ilyen fickó, de kezdenek közülük kikopni a fiatalok, mivel sokan vagyunk errefelé szürke agrárcsemete lányok, akik egyszer elhatározzák, hogy férjhez mennek... és akkor meg is teszik. Félek, mire odakerülök, hogy férjhez KELL mennem (értsd: külső-belső kényszer), a jobb példányok elfogynak. De talán a pasik közt is megtalálom a "háromkilós 55 Ft- os sajtot"...
Puszikácska :)
Rózsika
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.