Titok, megint. Megint bejött, csak most az árnyas oldala. Ha valamire határozottan kimondod azt, hogy NEM, akkor rááll az egész tested, szervezeted, immunrendszered, és minden hajszálad makacs görcsbe rándulva várja a folytatást. A jövődbe pedig bejön ez a NEM, épp úgy, ahogy NEM akarod... No éppenpontosan így jártam.
Volt egy pasim, nevezhetnénk kispöcsű szemétládának is, de mivel én voltam a hülye, hogy kapcsolatra léptem vele, hát legyen a neve csak gyula. Kisbetűvel, mert ennyit azért megérdemel. Ez a majom kétméteres hórihorgas, pocakos, szemüveges, vörös szakállú figura volt, aki a hasonló külsejű, ám kevésbé szemüveges apucikájának szavait itta, s aszerint cselekedett. A vele való kapcsolatom úgy indult - itt követtem el a legnagyobb hibát, de azóta tanultam belőle - hogy szobatársammal tequilázni indultunk Vilinéniékhez kispavra, aztán kisbarackozás lett belőle. Amikor túl kevés a vér az alkoholomban, akkor én oan kedvessh vokk, hogy szóba álltam ezzel a szmörével, ez meg kapva kapott az alkalmon, lesmárolt, mintha időtlen idők óta jegyben járnánk. Másnap még én kértem elnézést tőle, hogy nem akartam zavarba hozni a viselkedésemmel, erre szó szerint rábeszélt, hogy járjunk. "Félsz egyedül vazze?" - no ezt épp nem kérdeztem, hiszen roppantul örültem, hogy a csekély tizenkilenc évem alatt egyáltalán egyetlen hímnemű is feltette ezt a kérdést. Mivel ő volt az első ilyen lény, hát nagy nehezen rábólintottam, mondván majd megunom, elküldöm a végzet nemesb testtájára. Az ám, de én olyan kis hülye voltam, hogy elhitettem magammal, hogy mennyire jó pasi, és hogy bele vagyok esve - jahh, mint ló a gödörbe...
No eltelt három és fél év, szakítás, azóta párszor hívott, könyörgött, pofára esett, tájékoztatott; nősült, gyereke lesz. Hál' Istennek végleg vége.
Belegondoltam, hogy NEM akarok többé egyetlen ilyen szerencsétlen figurát sem. NEM akarok vörös szakállasat, NEM akarok vörös bajszosat, NEM akarok anyámasszony katonáját, NEM akarok favicceket mesélő, nyomulós, önelégült kant...
Regisztráltam egy társkeresőn. Chateltem egy egész nyomulós figurával. Nem volt rossz arc, de az önértékelése valahogy tíz emelet magasan szállt. Enyhe öntömjénezéssel tudtomra adta, hogy ő milyen fontos figura, és hogy mekkora nagy gazdaságot vezet. Há' parasztlány vagyok, számomra minél nagyobb traktorja van a kiszemelt pasinak, annál jobban néz ki... de nem leszek dugható házimunkagépe senkinek. Kezdett egyre ellenszenvesebb lenni. Aztán megnéztem a képét. Ezerszázalékosan gyula. Azt hittem, lerázom, ha nem jelentkezem egy darabig, és talán elfeled. Ehelyett lenyomozta a számom és felhívott. Ma ismét véget vetettem minden további kapcsolattartásnak. Nem érdekel különösebben, hogy mennyire tart érdekes, vagy akármilyen embernek, és az is hidegen hagy, hogy mit gondol.
PINCÉR, NEM EZT KÉRTEM!
A szentestei és a szilveszteri éjszakát kihevertem, és derűsen tekintettem a jövőbe, amikor megjelent ez a szerencsétlen. Hát kérem, meguntam a férfiakat. A nőkre és az állatokra meg inkább nem fanyalodnék.
Időm rengeteg, mindennemű elkötelezettség és gyermekvállalás-miegyéb nyugodtan jöhet tíz év múlva. Addig szórakozom, - vagy inkább menekülök az ilyen szánnivaló hímektől?...
Volt egy pasim, nevezhetnénk kispöcsű szemétládának is, de mivel én voltam a hülye, hogy kapcsolatra léptem vele, hát legyen a neve csak gyula. Kisbetűvel, mert ennyit azért megérdemel. Ez a majom kétméteres hórihorgas, pocakos, szemüveges, vörös szakállú figura volt, aki a hasonló külsejű, ám kevésbé szemüveges apucikájának szavait itta, s aszerint cselekedett. A vele való kapcsolatom úgy indult - itt követtem el a legnagyobb hibát, de azóta tanultam belőle - hogy szobatársammal tequilázni indultunk Vilinéniékhez kispavra, aztán kisbarackozás lett belőle. Amikor túl kevés a vér az alkoholomban, akkor én oan kedvessh vokk, hogy szóba álltam ezzel a szmörével, ez meg kapva kapott az alkalmon, lesmárolt, mintha időtlen idők óta jegyben járnánk. Másnap még én kértem elnézést tőle, hogy nem akartam zavarba hozni a viselkedésemmel, erre szó szerint rábeszélt, hogy járjunk. "Félsz egyedül vazze?" - no ezt épp nem kérdeztem, hiszen roppantul örültem, hogy a csekély tizenkilenc évem alatt egyáltalán egyetlen hímnemű is feltette ezt a kérdést. Mivel ő volt az első ilyen lény, hát nagy nehezen rábólintottam, mondván majd megunom, elküldöm a végzet nemesb testtájára. Az ám, de én olyan kis hülye voltam, hogy elhitettem magammal, hogy mennyire jó pasi, és hogy bele vagyok esve - jahh, mint ló a gödörbe...
No eltelt három és fél év, szakítás, azóta párszor hívott, könyörgött, pofára esett, tájékoztatott; nősült, gyereke lesz. Hál' Istennek végleg vége.
Belegondoltam, hogy NEM akarok többé egyetlen ilyen szerencsétlen figurát sem. NEM akarok vörös szakállasat, NEM akarok vörös bajszosat, NEM akarok anyámasszony katonáját, NEM akarok favicceket mesélő, nyomulós, önelégült kant...
Regisztráltam egy társkeresőn. Chateltem egy egész nyomulós figurával. Nem volt rossz arc, de az önértékelése valahogy tíz emelet magasan szállt. Enyhe öntömjénezéssel tudtomra adta, hogy ő milyen fontos figura, és hogy mekkora nagy gazdaságot vezet. Há' parasztlány vagyok, számomra minél nagyobb traktorja van a kiszemelt pasinak, annál jobban néz ki... de nem leszek dugható házimunkagépe senkinek. Kezdett egyre ellenszenvesebb lenni. Aztán megnéztem a képét. Ezerszázalékosan gyula. Azt hittem, lerázom, ha nem jelentkezem egy darabig, és talán elfeled. Ehelyett lenyomozta a számom és felhívott. Ma ismét véget vetettem minden további kapcsolattartásnak. Nem érdekel különösebben, hogy mennyire tart érdekes, vagy akármilyen embernek, és az is hidegen hagy, hogy mit gondol.
PINCÉR, NEM EZT KÉRTEM!
A szentestei és a szilveszteri éjszakát kihevertem, és derűsen tekintettem a jövőbe, amikor megjelent ez a szerencsétlen. Hát kérem, meguntam a férfiakat. A nőkre és az állatokra meg inkább nem fanyalodnék.
Időm rengeteg, mindennemű elkötelezettség és gyermekvállalás-miegyéb nyugodtan jöhet tíz év múlva. Addig szórakozom, - vagy inkább menekülök az ilyen szánnivaló hímektől?...
Szerintem szórakozom.
Szótlanul színezek, szárnyalok, szemedbe szórom szánalmas szokásid, s szívtelen' szabdalom szépfiú-szereped szegényes szertárát.
Szegeden szabadon.
Szépre szabtam széljegyzetem.
Szótlanul színezek, szárnyalok, szemedbe szórom szánalmas szokásid, s szívtelen' szabdalom szépfiú-szereped szegényes szertárát.
Szegeden szabadon.
Szépre szabtam széljegyzetem.
Inkább nem kérek senkit és semmit. Ja, mégis: világbékét, alacsony üzemanyagárakat, és megoldott magyar egészségügyet. Amíg ezzel elfoglalja magát a Teremtő, addig úgyis kiöregszem az "összetörhető-szívű kislány" kategóriájából, és már piszokul mindegy lesz, ki kerül utamba...
Üdv: Rózsika
Üdv: Rózsika
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.