De még milyen!

Már épp kezdtem volna a szokásos hétvégi magányos összeomlós bevásárolgatós szombat délelőttömet countryhallgatásba fojtani (a countrytól sokan lettek eddig öngyilkosok), amikor meghallottam egy ismerős hangot a rádióban. Kedves barátom volt épp a műsorhős; sms, telefon, délután talizunk.
Megvolt a délutáni találka, örültem, hogy láthatom, mesélte, hogy mit dolgozik, hogyan él, eladta a magánéletét is, de legalább megfizetik. Egyszerre örültem a sikerének, álmodtam tovább a magamét, és voltam rá kutyairigy. Aztán amikor megkérdezte velem mi van, hát alig bírtam kipréselni magaból pozitív szavakat. A szemem könnyes lett, a torkomban gombóc, és közöltem vele, hogy inkább hallgatnám még vagy két órát, mintsem én beszéljek, mert depis is vagyok, meg hisztis is, és jobb, ha nem rontom el a napját. Mindenesetre felvidított kicsit, aztán nem sokkal később elváltak útjaink, hisz kocsmázni hívtak a csoporttársak, de előtte kötelező vacsigyártás, és alapozás volt esedékes. Átvedlettem tehát egy kényelmes göncbe, és elballagtam a négy sráchoz. Meg voltam lepve, hogy milyen közvetlenek. Nagyon jól éreztem magam köztük, mert nem volt másik csaj, akivel úgymond versenyezni kellett volna a hímek kegyeiért. Nevettünk, kaját csináltunk, beszélgetünk, és közben kopott az a négy üveg bor is. Amikor már rendesen mosolyogtunk mindannyian, elindultunk egy zárásra ítélt helyi késdobáló kiskocsma utolsó partyjára. A négy srác közül Johnnynak van barátnője, Gabóca anyucika pici fia, Benny egy kicsit fura srác, akit inkább nem környékeznék meg, és volt még egy igazán kisfiús külsejű figura, Miguel. Utóbbi olyan fickó, aki észre sem vesz az utcán. Én se törődtem vele különösebben. Nekivágtunk az estének, és legtöbbünk célja a tényleges és nagymértékű lerészegedés volt. Nekem legalábbis az volt, mert ennyire még a szakítás után sem voltam padlón.
Így hát öten már kilenc kancsó fröccsöt elpusztítottunk, amikor Johnnytól kértem egy szál cigit. Tudtam, hogy minden baj itt kezdődött. Nagyon jól esett a dohány, visszahozta a régi emlékeket, a kékesszürke füstön át könnyesen szemléltem a világot. Kicsit még jobban magamba roskadtam, és mindeközben feltűnt Tria, akinek megígértem, hogy megyek vele egy másik helyre tovább inni.  Aztán kértem még egy szál cigit, és ekkor kezdődött az a beszélgetés, ami folyományaként nem a saját ágyamban ébredtem...
Miguel kivette a cigit a számból. Ezért képes lettem volna megütni, hiszen egy kiskölyök ne merjen oktatni engem. Nagysokára visszaadta, aztán belekulcsolta kezét a kezembe, és úgy beszélgettünk tovább. A témát már nem tudom, csak azt, hogy egyszer megcsókolt. A vészvillogó bekapcsolt, de hagytam kialudni. Aztán egyre jobban összemelegedtünk, és végül felmentem hozzá.
Már tiniként is hallottam az alkohol ártalmas hatásairól, és ezt most sem tudtam megcáfolni....
Vasárnap reggel madárcsicsergésben, kiomlott hajjal, mosolyogva sétáltam vissza a koliba.
Eddig tartott a mámoros lebegés. Hogy végre kellettem egy pasinak. Hogy talán még nő vagyok. Vagy legalábbis akként kezelnek...
Aztán jött a derengés, a megvilágosodás, és talán az eddiginél is mélyebb űr...
 Az még rémlik, hogy miért bontottam ki a hajam. Mert eltűnt a hajgumim. Feltehetőleg akkor, amikor kimentem hányni. Kétszer? Háromszor? Nemtom. Szerencsére volt nálam rágó, és miután a megszabadultam a fölösleges hangulatjavítótól, frissen és üdén tértem vissza a társaságba.
Aztán jött a "jajjmileszheösszefutokvele" szöveg. Mi lenne? Egy szavába kerülne, és a karjaiba vetném magam. Igen ám, erre asszem nem kell várjak. Egyrészt azért, mert szerintem neki ciki lehet egy cseppet, hogy épp az ősöreg lepusztult tankarankát vitte fel, és nem egy kis friss középiskolás lányt. Szal várok. Most szerencsére távol vagyok tőle, és esély sincs a személyes találkozásra, de ha visszatérek, bizony előfordulhat, hogy összeakadunk. Mit gondolhat? Utál? Bírja a búrámat? Meglepődne, ha felvetném neki a "rekonstruáljuk a történteket józanul" ötletet? Fogalmam sincs mit mondjak, ötletem sincs mit csináljak, várjak-e ettől  dologtól többet, vagy fordítsak neki hátat? Egyszer már ezt eljátszottam, attól sem lettem boldogabb. Sőt, azóta is nyomaszt a tudat, hogy fogalmam sincs, mit gondol rólam a srác... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Hamarosan diáknapok. Reményeim szerint rettenetesen leiszom magam, és nem bírok lemenni a szobából a partyra. Merthogy józanul az életben nem beszélünk többet, az is tuti. Vagy mégsem? Fene tudja. Mindenesetre emésztem még magam egy darabig, aztán alszom. Lekötnek az egyéb teendőim...
Most elrágódom ezen a témán két hétig, aztán újat találok. Remélem kevésbé kérdőjeleset...

Jahh, kívánság: Ha összefutok vele, legalább talpraesetten tudjak viselkedni. Aztán majd eldől, hogy repeat, vagy until.